A családias hangulat fontos a hallgatóknak

2019.12.04. 13:58

Nyílt napot tartottak a Pannon Egyetemen

A hetvenéves Pannon Egyetem szerdai nyílt napjára idén is sok érdeklődő látogatott el.

Horváth Virág

20191204 Veszprém Nyílt nap a Pannon Egyetemen Dárius, Júlia, Blanka és Anna, Dániel Zoltán adjunktus Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Fotó: Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

A rendezvény célja az volt, hogy minél részletesebb tájékoztatást nyújtson az egyetem az általa kínált továbbtanulási lehetőségekről, ösztöndíjakról és a felvételi eljárásról.

Körséta keretében megtekinthették többek között a kollégiumokat és a laboratóriumokat, de tanrend szerinti órákon is részt vehettek a középiskolások. Gombás Kornél, a Pannon Egyetem sajtómunkatársa elmondta, minden évben több százan vesznek részt az egyetem nyíltnapjain. – Minden, a Pannon Egyetem által kínált szak iránt sok az érdeklődő. A duális képzésekről, valamint az általános felvételi eljárásról is készültünk előadásokkal, ami a megváltozott felvételi rendszer miatt kiemelt prioritást élvezett.

Családias hangulat és segítőkész környezet

A rendezvény keretén belül a szervezők MOL Napot is tartottak, ahol betekintést nyerhettek a résztvevők a vállalat működésébe és az ott dolgozók világába, és meghallgathatták a vezetőség előadásait. A képzéseket bemutató standoknál nemcsak a középiskolások, de a már egyetemi hallgatók is szépszámmal összegyűltek támogatni saját szakjukat. Katavics Zsófia első éves kommunikáció- és médiatudomány szakosként minden érdeklődőt arra buzdított, hogy jelentkezzenek az egyetemre, hiszen a családias hangulatban és segítőkész környezetben jobban megy a tanulás.

A nyílt nap és az egyetem iránt érdeklődő középiskolásokat többek között a Pannon Egyetem minőségi képzései és hagyományai vonzották, de a duális képzés iránt is nagy volt a kereslet.

Sokan jönnek az egyetemi nyílt napra

A Pannon Egyetem beiskolázási tevékenységének egyik alapköve a nyílt nap. András Ferenc a Társadalomtudományi Intézet igazgatója elmondta, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar nagy hangsúlyt fektet a 2019-ben indult új szakok bemutatására.

– Az új szakok azt is jól mutatják, hogy modernizálódik a kar, lépést tart az elvárásokkal, és a piac igényeinek a kielégítésére idén három új szakot is létrehoztunk, így a közösségszervező alapszakon, a kommunikáció- és médiatudomány alapszakon, valamint a mentálhigiéné mesterszakon is várjuk a továbbtanulás iránt érdeklődőket.

Az intézetigazgató hozzátette, az első éves egyetemisták körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a hallgatók 20-30 százaléka részt vett az egyetemi nyílt napon, és emiatt is jelentkezett a Pannon Egyetemre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában