Hosszú távon gondolkodnak

2020.05.28. 11:00

Támogatásból és önerőből megújult, bölcsődével bővült a csabrendeki óvoda

Átadták a felújított óvoda korábban elkészült épületét, valamint a most befejezett udvart és az intézmény bölcsődei szárnyát, amely tíz kisgyermeket tud fogadni.

Tóth B. Zsuzsa

A kicsik büszkék lehetnek a megújult óvodára

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az avatási ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta a hosszú távra gondolkodás előnyét. – Két pályázat megvalósítását adjuk most át, 110 millió forintot kapott a község a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, és a Magyar falu program további 3,6 milliós támogatást biztosított, amely az óvodai udvar felújítását tette lehetővé – mondta a képviselő, és méltányolta a település jó gazdálkodását, amelynek köszönhetően jelentős önrésszel toldotta meg a támogatásokat.

Molnár László polgármester arról beszélt, hogy a környék talán legszínvonalasabb bölcsődéjét és óvodáját adják át most. – A kicsik büszkék lehetnek rá, hogy ilyen épületben kerülnek először közösségbe. A kormány 110 millió forinttal, az önkormányzat 87 millióval járult hozzá, hogy minden elkészülhessen. A bővítés, felújítás érdeme azonban az alapoktól a kivitelezés befejezésééig a korábbi képviselő-testület és polgármester, Turcsi József érdeme – mondta a polgármester, és megköszönte a korábbi intézményvezető és a dolgozók, valamint mindazok tevékenységét, akik bármilyen módon tettek érte, hogy jobb körülmények között lehessenek a gyerekek.

A kicsik büszkék lehetnek a megújult óvodára

Futó Zsuzsanna intézményvezető elmondta, hogy már most száztíz jelentkező van szeptemberre, és telt házzal működik a bölcsőde.

– Amikor egy évvel ezelőtt megpályáztam az intézményvezetői állást, már akkor éreztem, hogy csodálatos dolgokat lehet itt még véghez vinni. Szerencsére a kollégák is így gondolták, az álmaink valóra váltak. A járvány ideje alatt a több évre tervezett kerti, udvari munkákat is elvégezhettük velük, valamint a szülők segítségével.

Az ünnepségen hangszerszólóval közreműködött Szi­lágyi Levente és Szilágyi Franciska.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában