az élet visszatér a régi kerékvágásba

2020.06.08. 07:00

A gyermektáborokat megtartják Hegymagason

A járvány miatt a 290 lakosú kistelepülés több eseménye is elmaradt a tavaszi időszakban, de a szervezők reményei szerint a nyári gyermektáborokat már megtartják, és néhány kulturális programra is várják a vendégeket.

Tóth B. Zsuzsa

A hegymagasi tavaszi események elmaradtak, így a gyermeknapot is később tartják, de az ünnepeltek azért kaptak ajándékot

Forrás: Önkormányzat

Amint azt Gyurka Miklósné polgármestertől megtudtuk, elmaradt tavasszal a hagyományos Szent György-hegyi napok eseménysorozata és a Szent György-hegy hajnalig című program, akárcsak a pünkösdi és a húsvéti ünnepségek, táncos mulatságok is. Utóbbiakat pótolta talán kissé, hogy amint tavaly, úgy idén is felállítottak egy óriási tojást a hivatal előtt, tojásfát díszítettek, ünnepi üdvözlőlapot vittek a családokhoz. A gyerekek szintén házhoz kapták a gyermeknapi ajándékot. A hivatali dolgozók a település köztereit sem hanyagolták el. Együtt virágosítottak, füvet nyírtak, parkosítottak az épület és a művelődési ház, valamint a templom előtt. A vírus veszélyeire szórólapokon figyelmeztették a lakosságot.

A karantén ideje alatt is ellátta a települést a megfelelően felszerelt helyi élelmiszerüzlet, a falugondnok pedig beszerezte az idősek számára a szükséges gyógyszereket Tapolcán. Folyamatosan, naponta fertőtlenítettek a közterületeken, a hivatal pedig online ügyfélfogadást tartott, illetve szükség esetén előzetes bejelentés után, az előírásoknak megfelelően fogadta a legfontosabb ügyek miatt érkezőket. A képviselő-testület online ülésein hozta meg döntéseit, és a fejlesztések sem maradtak el. A hegyi utak vis maior támogatásból újultak meg, kátyúzták a Kisapáti felé vezető utat. A Magyar falu program révén egymillió forint értékben orvosi eszközökre pályáztak, várják a kedvező elbírálást. A Szigliget és Tapolca közt haladó, Hegymagason átvezető kerékpárút kialakításához szükséges rendezési terv módosítása folyamatban van. A településen felnőtt szabadtéri kondiparkot alakítanak ki még ebben az évben.

Az utóbbi hetekben már megjelentek a nyaraló- és pincetulajdonosok, egyre több a turista is a Szent György-hegyen, illetve a faluban. A tervek szerint idén is megrendezik a Hegymagasi Nyári Esték programjait. Július negyedikén Mészáros József János Szüreti karnevál – Gyalogos bortúrák a Balaton-felvidéken 1989–2019 című kötet könyvbemutatóján a szerzővel Bazsányi Sándor irodalomtörténész és Halmosi Sándor költő beszélget majd a kultúrházban.

A hegymagasi tavaszi események elmaradtak, így a gyermeknapot is később tartják, de az ünnepeltek azért kaptak ajándékot Fotó: Önkormányzat

Lesznek nyári kemencés estek sütögetéssel, és a településhez kötődő Kálnay Adél író, költő hagyományos mesetábora sem marad el. A Csodaforrás mesetáborba július második felében várják a gyerekeket három napon át. Amellett lesz könyvtárostábor is honismereti kirándulással, interaktív játékokkal, kézműveskedéssel, papírsárkány-eregetéssel, hogy amint véget ér az online oktatás és lehet, minél többet mozogjanak a gyerekek a friss levegőn és a természetben. A könyvtárból tanítás alatt házhoz vitték a köteteket a diákoknak. Augusztusban a tervek szerint megrendezik a hagyományos Lőrinc-napi ünnepet és a falunapot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában