"jó és kell a váltás"

2020.08.27. 16:00

Új plébános kezdte meg szolgálatát Balatonalmádiban

Augusztus elsején kezdte el a településen szolgálatát Szíjártó László, aki a pápai tókerti Szent Benedek Plébániáról került a Balatonalmádi Plébániára.

Sági Ági

László atyát 2002-ben szentelték pappá, majd egy évig káplán volt Ajkán. 2003 augusztusától 10 éven át Pápán volt káplán. 2013-tól Pápán plébános, 2014-től kerületi esperes, 2015-től a Katolikus Karitász veszprémi szervezetét is igazgatja. Papi jelmondata (Izajás könyve, 43. 1.): “Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, örökre az enyém vagy!“

László atya Szabó János atyát váltja, aki központi szolgálatot kapott.

Fotó: Sági Ági/Napló

- Egyrészt jó és kell a váltás, hiszen megújuló energiákkal vetjük bele magunkat az új munkába, másrészt fájdalmas is az elválás, hiszen az ember összenő azzal a közösséggel, ahol szolgál. Itt nagyon szép szolgálattal, Káptalanfüreden egy szabadtéri esküvői szertartással kezdődött a munkám. Ez a szolgálat itt teljesen más, mint a pápai volt, az itt élőkön kívül rengeteg templomba járó turistával is találkozom. Ha a nyaralóidőszak lecseng, akkor tudom majd jobban megismerni az itt élőket – mondja László atya.

Azt meséli, szerencsésnek érzi magát és hálás érte Szabó János atyának, hogy szépen, rendben vannak a dolgok, a templomokat felújították, a plébánia is rendben van. Egy-két dolgot kell csak csinálni, de az is elő van készítve.

- Nem célom, hogy nagy átalakításokba kezdjek.

Apróbb változások biztos lesznek, hiszen mindannyian mások vagyunk. Én például úgy nőttem fel, hogy a mi gyülekezetünkben lányok is ministrálhattak, nekem ez a természetes. Nálam ez Pápán is így volt, szeretném, ha itt is így lenne. Tudtam ugyan hallomásból és János atya elmondásából, de nagy élmény volt, hogy milyen sokan eljönnek a szentmisére, és az áldozók száma is magas volt. Nagyon szép ez a templom, és óriási lelkierő van abban, hogy ereklyék vannak itt. Szent István jobbjának ereklyéjéből van itt egy kis fragmentum, van Boldog Gizella-ereklye és Szent Imre herceg-ereklye. János atya a saját tulajdonában álló Szent Gellért-ereklyét is itt hagyta a templomnak, ezek mind lelkierőt adnak nekünk a napi szolgálatunkhoz. Elmondhatjuk, hogy az első magyar szent család tejes egészében itt van: Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg nevelője, Szent Gellért is itt van a városunkban.

Pápán nagyon erős volt a családos közösség, a plébánián működik a Szent Benedek kórus. Szülők és gyerekek alkotják, akik egy ifjúsági zenekart is formálnak. Használnak mindenféle hangszert: gitárt, fuvolát, elektromos hegedűt, szintetizátort, még dobot is.

Fotó: Sági Ági/Napló

- Pápán a diákmiséken ők szoktak szolgálni. Augusztus 30-án, vasárnap meglátogatnak és az itteni családos közösséggel közösen este fél héttől tartunk egy közös éneklést és imádságot, ami utána a szentmisén is folytatódik majd. Vannak, aki szerint csak a gregorián ének, mások szerint csak a gitáros mise vagy csak a népi ének a jó, és csak azzal lehet a templomba vonzani az embereket. Szerintem mindnek lehet helye a templomban. Pál apostol mondja, hogy az igével elő kell állni, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Isten igéjét mindenhol hirdetni kell, és meg kell találni azokat az utakat, amiken mások is könnyen be tudnak jönni a templomokba. Lehet, hogy valaki a gitáros miséken keresztül talál el hozzánk, más a népi énekeken keresztül. Számomra az a lényeg, hogy valamelyik úton mindenki idetaláljon.

László atya igen elfoglalt ezekben a napokban, hiszen még ismerkedik a településsel, még tartanak a protokoll-látogatások. Ő is megy, hozzá is jönnek. Kevés szabadidejében szívesen focizik, de nemrég rátalált a kerékpározásra is. Azóta a barátokkal járják a Balaton-felvidéket, utoljára Tihanyba és a déli partra is ellátogattak. A plébániára László atya két kutyája is vigyáz majd, a puli és a törpetacskó az udvar alsó, lekerített részén kap helyet.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget