Fontosnak tartja az oltást Zsarkó Piroska

A Márkó kulturális életét szervező Zsarkó Piroska kiáll az oltás mellett, és nem gondolkodott sokat, hogy jelentkezzen rá. Fontosnak tartja, hogy védett legyen, hiszen emberekkel dolgozik, másrészt nagymamaként, a kis unokája biztonsága miatt is.

Molnár Sándor

20210202 Márkó. Zsarkó Piroska művelődésszervező a márkói könyvtárban. Fotó: Molnár Sándor. Veszprém Megyei NApló

– Bevállalom, hiszen az egészségügyből jövök, és ott minden évben megkaptuk az influenza elleni oltást is – meséli a község művelődésszervező könyvtárosa. Zsarkó Piroska úgy véli, hogy mindenki maga dönti el, hogy vállalja-e az oltást, de ő mindenképpen kiáll mellette.

Zsarkó Piroska fontosnak tartja, hogy védett legyen Fotó: Molnár Sándor/Napló

Zsarkó Piroska azért is fontosnak tartja a védőoltást, mert a munkája miatt naponta találkozik a kollégákkal a polgármesteri hivatalban. A márkói művelődésszervező egyébként manapság nincs könnyű helyzetben.

– Ha valamit szerveznénk, akkor az már tömegrendezvénynek számítana. Pedig nekünk ez a munkánk, hogy tömegeket mozgassunk meg – mondja. Mivel közösségi programokat, összejöveteleket nem tarthatnak, ezért az online felületen szervez programokat. Például hirdetett már madáretető-készítést újrahasznosított anyagokból, és elindította Márkón is az adventi ablakdíszítő akciót decemberben, aminek nagy sikere volt a községben, ezért valószínűleg hagyomány lesz belőle. A könyvtár mobil formában működik – Piroska házhoz viszi és elhozza a lakosoktól a könyveket –, mivel a könyvtárba bemenni jelenleg nem lehet. Az internetre is folyamatosan tesznek fel videókat. Felvették például a helyi színjátszók műsorát, rögzítették a tavalyi, a kiűzetésről készült műsort, és kerülnek fel versek is, de kicsit már mindenki belefásult a helyzetbe. Most, hogy nincs kontaktus, már nagyon hiányzik az embereknek az, hogy összejöhessenek, beszélgethessenek.

A márkói színjátszók a kultúrház előtt adtak műsort októberben Fotó: Molnár Sándor/Napló

Piroska szerint az idősebb korosztály van a legnehezebb helyzetben, hiszen ők többségükben már kiszorultak az online térből. Mivel nagyon aktívak voltak korábban, ezért főleg nekik hiányzik, hogy végre találkozhassanak egymással.

Pedig ötletek és programtervek lennének bőven, de nagyon nehéz bármit megszervezni a korlátozások miatt, és hiányzik a biztos időpont is, amikor már mozgathatják majd a közösséget. Márkón szeretnék a falunapot is bepótolni, és forrásuk is van a programokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában