Megújult útszakaszon lehet eljutni a Bakonyba

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában és a Magyar falu program keretében, 889 millió forint értékben újult meg a Zirc–Bakonybél–Nagygyimót összekötő út közel 4,8 kilométeres szakasza.

Juhász-Léhi István

Fekete János, Kovács Zoltán és Véber Arnold a megújult útszakaszon

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a szerdai átadáson elmondta, a kistelepüléseket érintő útfelújításoknak hatalmas lökést adott a Magyar falu program. – Hálózatban gondolkodunk, amiben partnerek a megyei közútkezelő és a polgármesterek is. Ahol most állunk, az a Zircet és Pápát összekötő útszakasz. Pápától Bakonybélig jó az út, de van még teendő – jegyezte meg az országgyűlési képviselő.

Kovács Zoltán rámutatott, az útépítés nem áll meg, a következő „körben” Somhegy­pusztáig újul meg az aszfaltcsík. Emellett tervezik a környék további útjainak megújítását. A parlamenti képviselő kiemelte, hogy a környéket felkereső turistáknak sem mindegy, milyen úton érik el a Bakony egy-egy kirándulásra csábító pontját.

Véber Arnold, Pénzesgyőr polgármestere úgy fogalmazott, ezzel a fejlesztéssel megnyílik számukra „a fejlődés útja”. – A kistelepülések életében az egyik legfontosabb dolog a közlekedés infrastruktúrája, amely nagyban meghatározza egy-egy község lakosságának életminőségét – hangsúlyozta a polgármester.

Fekete János, Kovács Zoltán és Véber Arnold a megújult útszakaszon
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Mint mondta, korábban az útburkolat és a járdasziget minősége nem volt megfelelő, ám a most, modern technikával elkészült aszfaltút a településen lakók életét is nagyban megkönnyíti. Az új úttal lerövidül a munkába járás ideje, és az utazás minősége is javul. Ugyanakkor a járdával az itt élők komfort- és biztonságérzete is erősödik.

Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatója közölte: a Zirc–Bakonybél–Nagygyimót összekötő út 4,8 kilométeres szakaszán a burkolat teljes egészében elkészült, már csak apróbb utómunkák vannak hátra, például a szalagkorlátvég lekötése. A közútkezelő megyei vezetője hozzáfűzte, az útépítési munka tovább folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában