Uniós pénzből és kormánytámogatásból újítottak fel két iskolát

A Veszprémi Tankerületi Központ sikerrel pályázott, így megújult a Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola. A két projekt összesen csaknem kétmilliárd forintba került.

Juhász-Léhi István

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Szauer István tankerületi vezető és az iskolák igazgatói, fűzfői részről Dudás Zsolt, míg Csetényből Galambos Szilvia. Mint az elhangzott, a balatonfűzfői iskola felújítása kapcsán toldaléképülettel bővült az intézmény tantermi szárnya, benne szintenként négy-négy hangszigetelt zenetermet, illetve fejlesztőszobát alakítottak ki. A régi tornaterem elbontásával egy új, nyolc méter belmagasságú tornaterem épült orvosi szobával és kiszolgálóhelyiségekkel. Kicserélték a nyílászárókat, valamint egy új, kondenzációs fali gázkazánt is beszereztek. Az új épületrészekben modern világítási rendszert építettek ki, de épültek korlátliftek és akadálymentes parkoló is. A projekt több mint egymilliárd forintba került, melyhez a tankerület 485 millió forint európai uniós támogatást nyert, míg a kormány további több mint 560 millió forint többletforrást biztosított.

Ugyanakkor a Veszprémi Tankerületi Központ másik pályázata is sikerrel járt: a csetényi iskola megújítására több mint 820 millió forint európai uniós forrást nyert.

A csetényi projekthez további 122 millió forintos állami segítség érkezett. Az idei iskolakezdésre megtörtént az épület infrastrukturális fejlesztése és belső átalakítása.

Az újonnan épített, átalakított, felújított, korszerűsített tantermek, szaktantermek és a mindennapos testneveléshez szükséges terek összes alapterülete több mint kétezer négyzetméter.

A Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskolát két tanteremmel, és egy 450 négyzetméteres tornacsarnokkal bővítették, de több szaktanteremmel, könyvtárral és új közösségi terekkel is gazdagodott az intézmény. Korszerűsödött a fűtés-, a víz-, csatorna- és elektromos hálózat. Megújult az informatikai rendszer, a külső hőszigetelés és a nyílászárók is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában