Negyedszázados

2022.10.10. 07:00

A 25 éves Vilonyai Népdalkört köszöntötték

Megtelt a vilonyai művelődési ház szombaton délután. Nem csoda, a helyi, immár negyedszázados népdalkört köszöntötték.

Juhász-Léhi István

A Vilonyai Népdalkör vezetőjének, Csillak Jánosnénak adott át elismerő oklevelet a jubileum kapcsán Ovádi Péter országgyűlési képviselő Fotó: Pesthy Márton

Fotó: PESTHY MARTON

 

 

A bensőséges hangulatú ünnepségen Ovádi Péter országgyűlési képviselő emléklappal és egy herendi vázával köszöntötte a Vilonyai Népdalkör vezetőjét, Csillak Jánosnét a 25 év kapcsán. Előtte azt hangsúlyozta, hogy Vilonyán erős a közösség, ahol számíthatnak egymásra az emberek. Az, hogy egy népdalkör 25 esztendőn át együtt tud maradni, ennek, a közösség erejének köszönhető. Ez nem könnyű feladat, hiszen sok ember közös célját kell megtalálni időről időre.

Fésüs József polgármester ünnepi beszédében elmondta, az ünnepeltek tevékenysége, színvonalas előadása nélkül szegényebb lenne a megyei és a határon túli népzenei élet is. A népdalkör jelenlegi és korábbi tagjai, akik évtizedek óta szabadidejüket áldozzák egy nemes célért, életükkel, előadásaikkal fontos küldetést teljesítenek, hiszen tovább éltetik népdalainkat, népi hagyományainkat. Szólt arról is, hogy a népzene egy egészséges nemzet és társadalom mindennapjainak része. Ezt Vilonyán a népdalkör testesíti meg. Szerinte a közös ének erőt ad, amire mindig szükség van. 

A népdalkörről szólva elhangzott, műsoraikat gondosan megszerkesztve, precízen, mégis természetesen adják elő. A tagok az elmúlt években számtalan órát, sok-sok energiát áldoztak arra, hogy előadásuk kifogástalan legyen. Egy személyt nem lehet – illik – kiemelni a tagok közül, de egy vezető szerepe elengedhetetlen ezúttal is. Ezt a szerepet a Vilonyai Népdalkörben Csillak Jánosné, Ica néni tölti be, aki kitűnően látja el feladatát. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában