Fejlesztések Sáskán

2023.02.11. 11:00

Szívükhöz közel álló beruházás

A Magyar falu program támogatásával készült el mostanra a temető ravatalozójának felújítása és az urnafal. A beruházást pénteken avatták fel.

Tóth B. Zsuzsa

Sáskán megújult a ravatalozó és urnafal épült, a beruházást pénteken adta át Navracsics Tibor és Horváth Bence

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az ünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter elmondta, hogy ha egy falu befogadó, akkor otthonra lelünk benne, és ha letelepedünk, lehetséges, hogy ott éljük le az életünket. 

– Egy befogadó faluhoz hozzátartozik, hogy szépen tud búcsúzni a polgáraitól, megadja a módját a végtisztességnek. Amit most avatunk, a búcsúzás helyszíne, amely a jövőben még biztosan sok szomorú pillanat tanúja lesz. Ám talán a szomorúság mellett az emelkedettség otthona is, hiszen egy olyan elegáns, szép épületről van szó, amely nemcsak a halottaink iránti, de a korábban elvégzett munka iránti tiszteletet is kifejezi. Azt, amellyel egy közösség a tőle búcsúzó tagjától elköszön és ezáltal megteremti a lehetőségét, hogy megőrizze az emlékét. Ez ugyanakkor azt jelzi, hogy a falu szintén fontosnak tartja a szertartásokat, a hagyományokat és azokat az embereket, akik itt élnek, alkotnak, teljesítenek. Ezért külön öröm, hogy a választókerületben a falvak temetői ugyancsak megújulnak, igényesebbé válnak. A polgármesternek és a jegyzőnek külön kifejezem a tiszteletemet, amiért helyi vállalkozókkal hajtották végre a munkát, hiszen a Magyar falu programnak az az  egyik célja, hogy az itt élő vállalkozók, iparosok munkát találjanak, jövedelemre tegyenek szert és azzal is hozzájáruljanak a falu felvirágzásához – mondta a miniszter és gratulált a település vezetésének.

Horváth Bence polgármester arról beszélt, hogy olyan beruházást adhatnak most át, amely az önkormányzati képviselő-testület tagjainak szívéhez a legközelebb áll. 

– Hiszen szeretteinkről szól és számukra a nyugalmat, a tiszta és szép környezetet tudtuk megteremteni a beruházással. A képviselő-testület számára fontos volt mindig a temető területének kiemelt kezelése és a zöldfelületek rendben tartása. Próbáltunk folyamatosan félretenni a ravatalozó épületére, azonban a költségek emelkedése miatt a Magyar falu program nélkül nem tudtuk volna megvalósítani a felújítást. A program olyan lehetőségeket adott, hogy az első ütemben 3,5 millió forintból a ravatalozó tetőszerkezetét cserélhettük ki, a másodikban négymillió forintból urnafalat építhettünk, és 1,2 millió forintot tettünk mindehhez a költségvetésünkből – mondta a polgármester, majd a miniszterrel együtt vágta át a nemzeti színű szalagot az avatáson, miután Renner Sándor plébános megáldotta az épületet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában