Küszöbön a nyár

2023.03.31. 08:00

Balatonalmádi készül a szezonra

Együtt egész évben, ez Balatonalmádi szlogenje, de a településen a legfontosabb időszak a nyár.

Kovács Erika

Fotó: önkormányzat/Tabányi Kata

A szezonra való felkészülés már tavaly, a szezonzárás után megkezdődött, most az utolsó simításokat végzik, közölte Fabó Péter polgármester. Azt mondta, Balatonalmádi négy stranddal várja a vendégeket, ahol már gőzerővel tartanak az előkészületek. 

Idén, a gazdaságosabb működésért több olyan feladat önerőből vagy a Városgondnokság segítségével valósul meg, melyeket korábban alvállalkozók végeztek. Ilyen például a strandi területek, illetve a vizesblokkok rendbetétele. A város továbbra is saját üzemeltetésben működteti a strandokat. Balatonalmádiban nyáron a legjelentősebb turisztikai vonzerő a Balaton, ezért fontos, hogy a strandok kiváló minőségű szolgáltatást nyújtsanak. A pénztárak adott nyitvatartási rend szerint működnek, azon kívül ingyen lehet bemenni a fürdőhelyekre. A jegyek árát a megnövekedett energiaárak miatt emelték, de megmaradtak a kedvezmények, melyek érintik a helyieket, a diákokat és a nyugdíjasokat. Parkolni továbbra is ingyen lehet a városban. A polgármester kiemelte, nyáron a strandolás mellett a koncertek és fesztiválok a legfontosabb vendégcsalogatók. Balatonalmádiban a Wesselényi strand főbejárata előtti rendezvénytér idén nyártól városi programok helyszíne lesz. A rendezvények összeállításánál külön figyelnek az idősekre, a fiatalokra, valamint a gyermekes családokra. 

– A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjai miatt, melyhez Balatonalmádi is csatlakozott, pezsgő és rendezvényben gazdag nyárra lehet számítani - fogalmazott Fabó Péter. Elmondta, a Kerényi Imre Kult-Magtárat a város szeretné a jövőben üzemeltetni, de természetesen együttműködésben a Veszprémi Petőfi Színházzal. A Magtár és a Kolostor együtt olyan kulturális távlatokat nyithat, melyekkel az elhunyt művész, Kerényi Imre álmai valóra válhatnak.  A város törekvése, hogy ezeket az intézményeket közművelődési célokon túl turisztikai és más rendezvényen hasznosítsa, főként a Kolostor termeit és a nemrég átadott igényes kertjét, illetve parkját. Balatonalmádi a Balaton ötödik legnagyobb városa, közel Veszprémhez, Balatonfüredhez, a Tihanyi-félszigethez. Ez önmagában is kiváló lehetőség a település számára, nem beszélve az 56 hektárnyi parkról, mely kiemelkedő vonzerő. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában