Úton a Vitézi Rend kisbuszai

2023.05.31. 11:30

Kárpátaljára vittek segítséget

Egy ideje a szokásosnál is nagyobb a forgalom a magyar–ukrán határátkelőkön; a háború kitörése óta jönnek a menekültek, viszont évek óta tartósan létezik a kifelé áramlás is – magyarok visznek segítséget Kárpátaljára. Rendszeresen beállnak a sorba a Vitézi Rend kisbuszai, autói is. Kohár Kolossal legutóbbi útjukról beszélgettünk.

Őrsi Ágnes

Gazdára lelt a segélyszállítmány. A csoportképen balról jobbra: László Károly lelkipásztor, Ambrus Pál nyugdíjas igazgató, vitéz Gresnyer Zoltán, vitéz Kohár Kolos, Imszticsei Gabrielle igazgató és vitéz Kovács Jenő

Fotó: Vitézi Rend/Kohár Kolos

Azon az áprilisi reggelen magam is ott voltam. Indulás hét órakor; egy kisbusz teletömve konzervvel, száraztésztával, más tartós élelmiszerrel, ruhaneművel, háztartási textíliával, céges adományokkal, műszaki cikkekkel, meg hát tavasz lévén jó néhány adag vetőmaggal is, amit Kolos a saját üzletéből szokott összeállítani. A határon túl ez is luxuscikknek számít, még egy tanári fizetésből is nehezen lehet megvenni. Sokszor jártak már Kárpátalján, Kovács Jenő, a Vitézi Rend törzskapitánya éppen harminc éve van úton. Kolos a Veszprém vármegyei törzskapitányság hadnagyaként szokott hozzá csatlakozni. A másik gépjármű egyikük kocsija, Gresnyer Zoltánnal, Frisch Györggyel együtt négy személy képezte a delegációt. 

Indulás előtt a megpakolt kisbusz
Fotó: Vitézi Rend/Kohár Kolos

– Egész évben, folyamatosan gyűjtenek a rend tagjai, hiszen ez kötelességünk, majd amikor úgy érezzük, hogy itt az idő, újra elindulunk Kárpátaljára. Eddig sem volt egyszerű ott élni, de a háború óta sokat romlott a helyzet; kátyús utak, leromlott épületek, éhező, riadt emberek – persze olyanokról is hallottunk, akik bőröndökben vitték ki a valutát. A boltokban mindent lehet kapni, csak éppen pénze nincs rá az átlagembernek, mert az árak meg akkorák, mint nálunk. A háború kitörése óta férfiembernek nem tanácsos sem gyalog, sem kerékpárral feltűnni az utcán; folyik az erőszakos toborzás, akit meg elfognak, azonnal viszik is a frontra. 

A „baráti” határőröktől eddig is tartani kellett, órákig tartó várakoztatással, rakományuk megvámolásával büntették rendszeresen az átkelőket. A vám, a várakozás Beregsurányon most is a szokásos volt. Hogy nem tartott hosszabb ideig, az annak volt köszönhető, hogy a técsői református líceum korábbi igazgatója, Ambrus Pál, az ottani magyarság elkötelezett képviselője előzetesen kikérte a szükséges dokumentumokat. Este 6 órára elhagyhatták a határt, indultak Técső felé. A településre érve a líceum igazgatónőjének átadták az adomány túlnyomó részét, a többi az aknaszlatinai katolikus magyar óvodának jutott. Técsőn református istentiszteleten köszönték meg a segítséget, ám előtte a magyarok megkoszorúzták a település hősi emlékművét.

Máramarossziget volt a következő úti cél, ahol megnézték a Kárpát-medence egyik legszebb református templomát. Most kezdődő felújításában a román állam komoly szerepet vállalt. A templom gyönyörű könyvtárát Szabó Aurél tetemes hagyatéka alapozta meg. Kolosnak szívügye a könyvtár, amelyben fűtés híján elkezdtek penészedni a bőrkötéses kötetek. Akkori missziójának célja a könyvek megmentése volt; páraelszívót, infrafűtést adományozott a cél érdekében. Ezúttal Viskre is elmentek, ahol szintén a református templomot nézték meg, a Rákóczi-szabadságharc emlékművét, meg természetesen virágot tettek az első és második világháborúban elhunytak emlékművére. Visk kis település, sok áldozattal a hajdani Rákóczi-birtokok területén. 

A técsői református templom
Fotó: Vitézi Rend/Kohár Kolos

Kétnapos útjuk végeztével, késő este Szatmárnémetin keresztül hagyták el Romániát, ám a határon való értelmetlen, két és fél órás várakozást ekkor sem úszták meg. Bár ezúttal is segítettek, gondterhelten értek haza, mert most rajtunk, anyaországi magyarokon múlik, hogy ne szűnjön meg a técsői líceum, a környék magyarságának egyetlen középiskolája.

Egy iskola fennmaradásáért

A Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum 1993-tól a 2000-es évekig épült a Magyar Kormány támogatásával, hogy lehetőséget adjon a Felső-Tisza-vidék területén a magyar keresztény kultúra megtartása mellett magyar nyelven érettségi bizonyítványt szerezni a szórványmagyarságnak. 

Az Ukrajnában végbement területi reformok végeredménye, hogy 2020. december 31-től a járási tanácsok által alapított intézmények – a líceum is – finanszírozását megszüntették, a fenntartási jogot átadták a kistérségnek, ha meg annak erre nincs forrása, megszűnik az intézmény. Mivel a líceumot is bezárták volna, a Kárpátaljai Református Egyházkerület és a Técsői Református Egyház vállalta át a líceum fenntartási jogát, tehát a líceum 2023. január 1-jétől magánintézménnyé vált. 2012-ben a líceum bővítésére építkezés kezdődött, ami egy új óvoda létesítését is jelentette. Az épület 2017-re elkészült, működési engedélye máig nincs. Az új épület egy inkluzív iskola létesítését jelentette, továbbá az intézmény átalakítását mozgáskorlátozott gyerekek részére. A háborús helyzet tovább nehezítette az iskola megnyitását, mert például fel kell szerelni a tantermeket, és egy liftet is kell építeni. A líceum másik fő profilja az okos iskola működtetése, ami emelt szintű oktatást jelent az informatika előtérbe helyezésével. „Bízunk benne, hogy céltudatos, sikeres gyerekeket tudunk nevelni, formálni, továbbá biztos alapot tudunk számukra nyújtani a jövőben” – írják a líceum vezetői segítségkérő levelükben. Az okos iskola lehetőséget ad az óvóhelyen való tanulásra, az intézmény óvóhelyet alakított ki tanulási, alvó- és mellékhelyiségekkel.

Az előírásoknak és a szándékoknak megfelelő intézmény kialakításához nemcsak a terv szerinti átépítésre van szükség, hanem a közműrendszerek (víz-, gáz-, elektromos áram szolgáltatás) szétválasztását is meg kell oldani, különben nem indulhat el a 2023-2024-es tanév Técsőn. Valamennyi önrészt tud vállalni az intézmény, de szeretnének támogatókat találni, hogy önállóan is új tanévet kezdhessen a técsői líceum.

  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában