2023.10.29. 16:03
Kálváriák útján

Fotó: Rimányi Zita
Zarándoklat indult virágvasárnap a gyulafirátóti kálváriától Veszprémbe, az élő passióra; legutóbb az érsek tartott misét a jásdi Szentkúton, ahova zarándoklatok indultak, és versek hangzottak el a barnagi és a lókúti kálváriánál. Különleges, a helyi értékekre alapozó, a tájba, a hely hangulatába illeszkedő élmények részesei lehettek azok, akik a Via Calvaria – Csendhegyek útja program eseményein részt vettek, gyerekrajzpályázat, világháborús megemlékezés is kapcsolódott a projekthez.
A terv az, hogy a túrázók és a zarándokok az egyes kálváriáknál kihelyezett QR-kódok segítségével ismerhetik majd meg a szakrális építményeket és azok környezetét. Varga Antal, a Via Calvaria – Csendhegyek útja egyik projektvezetője Rimányi Zitával, a veol.hu újságírójával beszélgetve elmondta, a kezdeményezés ötletgazdája Márkusné Vörös Hajnalka, megvalósítója az ÉrMe, az Üzleti Érték Megőrző Közhasznú Alapítvány. A Via Calvaria részeként létrehozott észak-dunántúli túraútvonal tizennégy, többségében német gyökerű település kálvária-építményeit köti össze egymással, de szó esett arról is, hogy Veszprémben nemrégiben újították meg a Kálvária-dombot - különleges magaslat, körpanorámával, a város forgalmas központjában.
Veol podcast
- Jubileumok bűvöletében – Interjú Nagy Klaudiával, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. igazgatójával
- Az internet tele van veszélyekkel, de mi tehetünk ellenük
- Az ellenféltől és a szurkolóktól sem ijedt meg az ajkaiak tinédzser focistája
- Eltűnt a legendás cseszneki fegyvertár (podcast, videó)
- Pintér József baleseti helyszínelő járt a Veol podcastműsorában