A motoros és a mobiljának esete, a tanulságok

2023.10.11. 08:00

Mit tehetünk a talált tárgyakkal?

Egy motoros hátizsákjából a 82-es esett a telefonja, csodával határos módon vissza tudta adni neki a megtalálója. Utánajártunk, mit lehet tenni hasonló esetben.

Rimányi Zita

Ha mobilt vesztünk el utazás közben, akkor tényleg csoda, ha visszakaphatjuk Fotóillusztráció: Rimányi Zita/Napló

Mi tehetünk, ha hasonló helyzetbe kerülünk, mint zirci olvasónk, a becsületes megtaláló, aki felvette a 82-esre esett, összetört telefont? Először is a tévhitekkel ellentétben, ki mit talál, nem azé. Ilyenkor, főleg értékes holmi, pénz esetében a talált tárgy eltulajdonítása, megtartása büntethető.

Logikusnak tűnik, hogy a tárgy fotóját a neten tegyük közzé. Így sikerrel járhatunk, ha a posztot sokan megosztják. A hivatalos út az, ha bármelyik település jegyzőjének adjuk le, az önkormányzat erre kijelölt emberének. Ő jegyzőkönyvet vesz fel, s ha értesíthető a tulajdonos valamiféle adat alapján, például iratok esetében, akkor igyekszik felvenni vele a kapcsolatot, visszajuttatni az elhagyott dolgot. Egyébként épp emiatt, ha valamit elvesztünk, a polgármesteri hivatalokban érdemes érdeklődnünk. Nagyobb települések esetében pár évente értékesítik az így összegyűlt tárgyakat, ha sokáig senki nem jelentkezik értük. A becsületes megtaláló egyébként a leadáskor jelezheti, igényt tart-e a holmira, ha nem talál vissza a gazdájához. 

Igazán értékes dolgok esetében a rendőrségnek is lehet szólni, s ha tömegközlekedési eszközön, intézményben lelünk rá elveszett holmira, akkor az ottani személyzetnek átadhatjuk. Mik a tapasztalataik? Találtak meg már, vesztettek már el úgy valamit, hogy vissza tudták adni, vissza tudták kapni? Mit tartanak ilyen esetekben jó megoldásnak? 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában