Sorscsapás

2023.11.27. 17:30

Másfél szobás lakást kap a Sümeg mellett otthon nélkül maradt család + videó

Összetörve, egymásba kapaszkodva ült Kovács Csaba, az apa és gyermekei, Boglárka és Richárd a már jórészt kipakolt házban egy Sümeg közeli kis faluban az elmúlt hétvégén. Mindenki siratta emlékeit, szeretett otthonát, amit elárvereztek. Költözniük kell.

Kovács Erika

Karácsony előtt kell új életet kezdeniük

Forrás: Napló

Fotó: Kovács Erika

− A két kezemmel építettem ilyenné ezt a házat, amikor 33 évvel ezelőtt eljöttünk ide a városból, az emeletes házból, egy szűk lakásból − mondta könnyezve Kovács Csaba, az apa. – Ez a kis otthon ugyanis apró volt, ahhoz építettem még szobákat, hogy elférjen a család, mindenkinek legyen egy kis zug, ahová elvonulhat. 

Arról is beszélt, hogy számára a gyerekek a legfontosabbak, akik egy Zala vármegyei városban tanulnak péknek, cukrásznak, így örömmel fogadta, hogy a református egyház biztosít ott számukra egy kis lakást, ahová elkezdték elvinni a holmijaikat. 

Ebből a házból december 15-ig kell kiköltözniük. Az apa arról is beszél, hogy ők hárman egymásba kapaszkodva élik túl a mostani helyzetet is. Gyermekei nagyon rendesek hozzá, mindenben segítik, nyaranta dolgoztak, lánya nemsokára, ahogy fogalmazott, felszabadul és megy dolgozni. Levelezőn végzi majd a gimnáziumot, hogy segíteni tudja hármójuk életét. A rokkant apa pedig, ahogy eddig is volt, visszajár a mostani lakhelyükhöz közeli faluba négy órában dolgozni, mert minden fillérre nagy szükségük van. 

− Nagyon sajnálom őket, rendes emberek, a gyerekek jól neveltek, szorgalmasak, imádják az édesapjukat, aki rokkantsága ellenére is minden tőle telhetőt megtett értük – mondta Gőgös Jánosné, egy szomszédjuk. Az asszony sajnálkozva beszélt arról is, hogy most, télvíz idején, karácsony előtt jutott az apa és két gyermeke erre a szomorú sorsra. − Majdnem megszakadt a szívem, amikor láttam őket költözni. Nem beszélve arról, amikor a gyerekek sírva vitték ki a családtagként szeretett két kiskutyát a menhely vezetőjének, aki jött értük. A házi kedvenceket ugyanis nem vihetik új otthonukba. 

Gőgös Jánosné
Fotó: Kovács Erika / Forrás: Napló

A család szomorú sorsáról Elárverezve, otthontalanul: „Apa, mi lesz most velünk?” című írásunkban a minap egyebek mellett megírtuk, az apa kénytelen volt pénzt felvenni korábban, mert élethelyzetük miatt erre szükség volt. Szorult helyzetüket látva kért segítséget, de nem kapott. Elsőre egy átmeneti szálláson ajánlottak fel nekik egy szobát Zalában, aztán nemsokára megkereste őket az ottani egyház, így költözhetnek be egy másfél szobás otthonba. Az apa azt mondta, házukat és a körülötte lévő hatalmas területet, benne gyümölcsfákkal, konyhakerttel, szántóval az a cég vette meg, amely árverezte a házat, 4,2 millió forintért. Kovács Csaba szerint otthonuk ennél jóval többet ér.

 

       

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában