2024.02.26. 16:00
Egész évben pezseg az élet Balatonfüreden (Podcast)
A Kongresszusi Központot, a Brázay közparkot, a Forrás Sportparkot, valamint az egy kilométeres, vízpartnál húzódó korcsolyapályát emelte ki egyebek mellett a tavalyi fejlesztések közül a Kovács Erikának, a veol.hu újságírójának nyilatkozó Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezetője.
Böröcz István elmondta, jó idegenforgalmi évet zártak tavaly és erre számítanak idén is. Kiemelte, a város mindig is fontosnak tartotta azt, hogy mindenki mind nagyobb területen tudja megközelíteni a Balatont, másfelől azt, hogy minél több zöldterület legyen Balatonfüreden. A strandokra ősszel, télen és tavasszal ingyenes a belépés, szabadon bejárhatóak. A víz melletti sétány ahol a kerékpárút is fut, olyan közel van a vízhez, hogy bármikor érdemes megállni kerékpárral, ott nem járnak autók, így itt is biztonságosan lehet a parton tartózkodni.
Veol podcast
- Balatonfüredre látogat a Ferencváros focicsapata
- Wattacsigával a vásárban – Csinosan bizarr ékszerek (képgalériával)
- Balatoni Harmóniák: Beszélgetés Sári Attilával (podcast)
- Latin Ritmusok Magyar Szívvel: Búzás Csaba Története (podcast)
- Pálfi Róbert: a spanyolok érdemlik meg most a legjobban az Eb-sikert (podcast)