Fásítási program

2024.03.11. 07:00

Legyen minél több zöldterület Balatonalmádiban!

A város arculatához, vonzerejéhez szervesen hozzátartozik az a páratlan természeti környezet, amelynek megóvása, gondozása, megújítása és fejlesztés állandó és kiemelt feladata a város vezetésének, valamint a lakóknak, hangsúlyozta Fabó Péter.

Kovács Erika

Tavasszal elsősorban a belváros zöldfelületein korallberkenyét, rózsaloncot, tiszafát, babérmeggyet, borókát, gyöngyvirágcserjeét, kékszakáll nevű növényt ültetnek el

Fotó: önkormányzat

Balatonalmádi polgármestere azt mondta, a város képviselő-testülete sokszor és kiemelten foglalkozott a zöld területekkel. Ezt jelzi, hogy számos ilyen jellegű döntést hoztak, jogszabályt alkottak. Ilyen a környezetvédelmi program felülvizsgálata, a Köcsi tó környezetének védetté nyilvánítása, a fák védelméről szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata, illetve a köztéren lévő zöldterületek fejlesztését érintő döntés. 

Fabó Péter: a város képviselő-testülete sokszor és kiemelten foglalkozott a zöld területekkel.
Fotó: önkormányzat

Fabó Péter kiemelte, közigazgatási bírsággal sújtható az, aki engedély nélkül fát vág ki. A közigazgatási bírság 200 ezer és kétmillió forint között mozog, a pénz a környezetvédelmi alapba kerül. A képviselő-testület februári döntésével a közterületekről hiányzó cserje- és évelő növények fejlesztését szeretné megvalósítani. Minden évben szemet gyönyörködtető egynyári virágok kiültetése teszi vonzóvá a város zöldfelületeit, melyeknél egyre inkább a fenntarthatóság is szerepet kap. 

A klímaváltozás jelei láthatóak, így például egyes növényfajták kipusztultak. A szárazság és a viharok ellen sokat lehet tenni a növények tervezett elhelyezésével. Emiatt is tervezik, hogy még több cserjét és fát ültetnek, melyre képviselő-testület három millió forintot különített el. Tavasszal elsősorban a belváros zöldfelületein korallberkenyét, rózsaloncot, tiszafát, babérmeggyet, borókát, gyöngyvirágcserjeét, kékszakáll nevű növényt ültetnek el. Fákat ültetnek a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár parkolójába, melyek árnyat adnak a nyári hőségben. Az önkormányzati forrás mellett rendkívül lényegesek azok a növénytelepítések is, amelyek pályázati pénzből valósulnak meg. Így alakították ki év elején a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával a Balatonalmádi zöldfelületi fejlesztése című pályázat keretében a tájba illő kutyás parkot. 

Az országfásítási programban a város mintegy 19 darab őszi telepítésű fát igényelt, melyek egy része a piac területén, a Hadak útja melletti parkba, az Erzsébet ligetbe, illetve a Magtár utcánál ültetik el. A polgármester rámutatott, idén is folytatódik az együttműködés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tájépítész karával, különös tekintettel a településkapuk kialakítására. Eszerint Alsóörs, Felsőőrs, Balatonfűzfő és Veszprém felé vezető utak mentén például különféle növényekből szimbolikus kapukat lehetne kialakítani, melyekkel köszöntenék az érkezőket, illetve ezzel egyedivé varázsolnák ezeket az útszakaszokat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában