2024.03.02. 21:00
Sokoldalúan képzett szakember a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes, Vízi Ottó Győző (Podcast)
Február 1-jei hatállyal kinevezte Góra Zoltán tűzoltó altábornagy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Vízi Ottó Győző tűzoltó alezredest a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének – aki mint mondta, a jövőbe vetett bizalommal és optimizmussal áll az igazgatóhelyettesi feladatok elé.
Vízi Ottó Győző a műsorban felidézte, egy gyermekkori hosszabb betegségből adódóan, hogy lekössék a figyelmét, szülei repülőgépmodelleket építtettek vele; ez megpecsételte a sorsát: a középiskolában pilótának készült, gyakorlórepüléseket hajtott végre két és fél éven keresztül az MHSZ keretein belül. Húszévesen kezdte Szolnokon a hivatásos szolgálatát, a repülőműszaki terület érdekelte, ezen belül a fedélzeti fegyvertechnikai szak. 1990-től Szentkirályszabadján, a 87. Bakony Harcihelikopter Ezrednél előkészítő üzemmérnökként szolgált, majd az egyik elöljáró társa javaslatára a Veszprém Megyei Polgári Védelmi Parancsnoksághoz kérte áthelyezését, ahol kiképzési és szervezési tiszti feladatokat látott el. Vízi Ottó Győző fontos részese lett a Veszprém vármegyei polgári védelemnek - ennek kiépítésében, megújításában is a benne vannak az ötletei, a szervezési metodikája. Polgári védelmi munkája legfontosabb pontjának tartja az ifjúsági versenyeket a felkészítés, ismeretátadás miatt; úgy tartja, a katasztrófavédelem területei közül a polgári védelem a leginkább sokszínű.
Veol podcast
- Balatonfüredre látogat a Ferencváros focicsapata
- Wattacsigával a vásárban – Csinosan bizarr ékszerek (képgalériával)
- Balatoni Harmóniák: Beszélgetés Sári Attilával (podcast)
- Latin Ritmusok Magyar Szívvel: Búzás Csaba Története (podcast)
- Pálfi Róbert: a spanyolok érdemlik meg most a legjobban az Eb-sikert (podcast)