Tavasznyitó rendezvény

2024.04.15. 07:00

Közösségteremtés Eplényben – A falu értékeit kiaknázatlannak tartják, zebrát, vasúti megállót szeretnének

Tavasznyitó rendezvényen mutatkozott be Eplényben a Bakony Kapuja Egyesület. Az általa szervezett programon a közösségteremtés jegyében játéklehetőségek mellett gulyásleves várta az érdeklődőket, és a falu fejlődésére vonatkozó ötleteikről beszélgettek a helyiek a sportpályán.

Rimányi Zita

– Szükség van a változásra Eplényben, mert elmaradt az utóbbi években a többi környékbeli településhez képest, nem mutat fejlődést. A közösségteremtés most ezen a rendezvényen megmutatkozott, erre van szükség, és határozott, jól felkészült polgármesterre. A tavasznyitón a Bakony Kapuja Egyesület bizonyította, hogy csak meg kell szólítani az embereket, és akkor Eplény összetartó ereje működhet. Remélem, még több ilyet szerveznek, mert a közös családi programoknak nem lebecsülendő a szerepük. Ilyenkor lehetőségük van a beköltözőknek arra, hogy megismerjék a régebb óta itt élőket, szokásaikat, és szélesebbre is nyithatják a kapujukat, a közeli településekhez, lakóikhoz is több szálon kapcsolódhatnak – mondta el Ovádi Péter országgyűlési képviselő, és hozzátette: jól működő közösségeitől erős egy falu. 

Ovádi Péter országgyűlési képviselő az eplényi programon a házigazdák egy részével
Ovádi Péter országgyűlési képviselő az eplényi programon a házigazdák egy részével
Fotó: Rimányi Zita/Napló


A Bakony Kapuja Egyesület elnöke Németh Zoltán. Kovács Bálint és Lukács István alelnöki posztot vállalt. A civil szervezet céljáról, terveiről beszélgettünk velük. Másfél éve dolgoznak létrejöttén. A fő oka az volt, hogy úgy érzik, a falu, mondhatni, hibernálódott állapotba került, Csipkerózsikaként alszik. A közösségek erejével, közös gondolkodás révén szeretnék felébreszteni, mert jó itt lakni, jók a falu adottságai, számos értéke van, ami nagyrészt kiaknázatlan. Az egyik település, amely a Bakony szépségeit megmutathatja.

A Bakony Kapuja Egyesület vezetői: Kovács Bálint, Németh Zoltán és Lukács István
A Bakony Kapuja Egyesület vezetői: Kovács Bálint, Németh Zoltán és Lukács István
Fotó: Rimányi Zita/Napló


Szeretnének ezért a környező településekkel együttműködni, bevált módszereiket eltanulni. Például az idegenforgalmi vonzerőt hozzájuk hasonlóan fokoznák, mert ez a vendégházakat működtetők mellett közvetve minden helybeli érdeke. Kíváncsiak a falubeliek véleményére, és számos ötletüket felsorolták lapunknak nyilatkozva. Elsőként arról szóltak, hogy Eplényen átvezet a forgalmas 82-es főút, ám egy helyen sincs zebra, így veszélyes, lassú a gyalogos átkelés. Azt szintén szeretnék, és eddigi tájékozódásuk szerint elérhető, hogy a Győr–Veszprém vasútvonalnak a faluban legyen úgynevezett jelzős megállója, azaz: csak akkor állna meg a vonat, ha ezt egy utas jelzi. 

A játéklehetőségek mellett az eplényi programon gulyásleves várta az érdeklődőket
A játéklehetőségek mellett az eplényi programon gulyásleves várta az érdeklődőket
Fotó: Rimányi Zita/Napló


Jó lenne, ha az Eplényből Veszprémbe vezető kerékpárút végig aszfaltos lenne, több közösségi rendezvényre lenne szükség, amire tapasztalataik szerint egyébként a beköltözők nyitottabbak, a tősgyökeresek pedig befogadóak a több mint ötszáz lelkes településen. Több kisebb közösségi csoport megalakítását tervezik, és szépítenék a közterületeket. Nagy szükség lenne szerintük annak megoldására, hogy a lakóházaktól biztonságosan lehessen eljutni a temetőhöz. Mivel Lókút csak három kilométerre van Eplénytől, a két falu közötti összeköttetést szintén javítanák, és akkor Bakonybél felé is megnyílna számos kapcsolat kialakításának lehetősége, és a közlekedőknek is könnyítést jelentene ez. Parkolóhelyek kialakítására a faluban véleményük alapján ugyancsak szükség lenne.

S miközben minderről beszélgettünk, a tavasznyitóra több kisgyerekes család érkezett, az egyesületi tagok süteményeket hoztak a sportpályára, ahol többen együtt kapcsolódtak ki és beszélgettek lakhelyükről. Akadt, aki felidézte, régebben mi készült el itt társadalmi munka keretében, és hozzáfűzte, a nagyobb összefogásnak van múltja Eplényben, amire alapozni lehet. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában