Fenntarthatóság MindenKOR

2024.05.25. 18:36

Szelektíven szedték a szemetet, de komposztáltak is a fiatalok a Veszprémvölgyben

A VKSZ Zrt. Fenntarthatóság MindenKOR címmel szervezte a Veszprémvölgyben immár nyolcadik alkalommal szemléletformáló eseményét, idén a Pannon Egyetemmel közösen. A gyerekekre játékos feladatok vártak, más mellett komposztálni csakúgy lehetett, mint szelektíven hulladékot gyűjteni.

Juhász-Léhi István

Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója, a rendezvény egyik szervezője elmondta, az idei évben a Pannon Egyetemmel közösen szervezték meg az eseményt, ami reményei szerint hagyománnyá válik a városban. 

– Az a célunk ezzel a rendezvénnyel, hogy az, ami a fenntarthatóságot jelenti, azt az emberek számára fogyaszthatóvá és elérhetővé tegyük olyan játékos megoldásokkal, amik számunkra is érdekessé teszik ennek a filozófiának a mindennapi felhasználását. Érdekes és izgalmas állomások várják az idelátogatókat, amiben megismerhetik azokat a fogásokat, azokat a fortélyokat, ami a fenntarthatóságot szolgálja – fogalmazott.

Szedd szelektíven: szedték is a fiatalok Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

Ugyanis fontossá válik a hulladékgazdálkodás, a vízgazdálkodás, de akár a közterületeknek, a városnak az üzemeltetése, ami szerinte mind-mind olyan feladat, amely a mindennapokban is fontos és jól értelmezhető.

– Szeretnénk jó példát adni, edukálni, együtt a Pannon Egyetemmel és behozni azt az akadémiai tudást, ami a rendezvényt gazdagítja – mondta Temesvári Balázs.

Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere elmondta, Veszprémet nagyon jó életminőségű várossá szeretnék tenni.

– Ahhoz, hogy egy jól élhető városban érezhessük magunkat, fontos, hogy legyenek jó munkahelyek, jó jövedelemmel bírjanak a családok, jó legyen az oktatás, és bennünket olyan környezet vegyen körül, ami minőségi – mondta, és arról is beszélt, hogy egyre többet kell foglalkoznunk a környezetünkkel azért, hogy lépést tudjunk tartani a klímaváltozás hatásaival. 

Hozzátette, ez a nyolcadik éve megrendezett rendezvény azért is különösen fontos, mert a legfiatalabb generációtól a legidősebbig igyekszik mindenkit megszólítani.

Fotó: Juhász-Léhi István

Baráth Gabriella, a KDRIÜ vezető projektkoordinátora kijelentette, két kertbarátközösséget sikerült meggyőzniük a projektnek, hogy ne csak a kertbarátság, hanem a komposztálás is legyen a mindennapjaik része. Ennek a projektnek a keretében komposztládát biztosítanak ezeknek a közösségeknek.

– Bízunk benne, hogy ezt a kezdeti lépést majd további megkeresések fogják követni, és hogy a városban egyre inkább elterjed ez a szemléletmód. Az, hogy a zöldhulladék az nem hulladék, hanem egy hasznos alapanyag, ami aztán később a kertművelésben egy nagyon jó használható alapanyagként visszaforgatható – mondta.

Az eseményen Domokos Endrétől, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának docensétől azt is megtudtuk, hogy a kétnapos esemény első napjára a diákokat várták, akik 650-en, kísérőikkel járhatták körbe a 14 állomást. Szombaton pedig már mindenki számára nyitott volt a rendezvény.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában