Volt mit megbeszélniük

2024.06.24. 14:00

Elszármazottak találkozója a hegy lábánál

Szép számmal érkeztek Hegymagasra az önkormányzat által rendezett elszármazottak találkozójára szombaton.

Szijártó János

A Szent György-hegy lábánál fekvő vonzó település kultúrházánál Gyurka Miklósné polgármester üdvözölte a vendégeket, akiket étellel, itallal, műsorral fogadtak a program házigazdái.

Volt mit megbeszélni a vendégeknek, az elszármazottaknak és a helyben élőknek Hegymagason a szombati találkozón
Volt mit megbeszélni a vendégeknek, az elszármazottaknak és a helyben élőknek Hegymagason a szombati találkozón
Fotó: Szijártó János/Napló

A távolabb élők kedvéért a polgármester köszöntőjében összefoglalta az elmúlt évek legfontosabb hegymagasi eseményeit, fejlesztéseit, és szólt a tervekről is. – A képviselő-testület gyöngyszemként tekint a falura, úgy vigyáz rá és biztosítja, hogy az emberek szép, ápolt környezetben élhessenek. A közterületeket virágosítással, fásítással tettük szebbé. A Szent György-hegy velejárója az idegenforgalom, s az idelátogatók gyakran mondják, hogy ez a település egy igazi gyöngyszem. Büszkék vagyunk erre, de tenni is kell azért, hogy ez így maradjon. Célunk, hogy megőrizzük Hegymagas varázslatos szépségét, és élhetővé tegyük a következő években is. Különböző fejlesztések valósultak meg pályázati és saját forrásból az elmúlt időszakban. Sportpark létesült, kerítést építettünk a temetőhöz, kommunális eszközöket, köztük ágdarálót szereztünk be, orvosi eszközökkel, vizesblokk kialakításával javítottuk a helyi egészségügyi ellátást. Megújítottuk az egyik hegyre vezető utat, megtörtént a Kisapáti felé vezető út aszfaltozása is, igaz, egy százméteres szakasz még hiányzik ebből – sorolta Gyurka Miklósné.

Hozzátette, megszépítették a buszmegálló előtti teret, a patak partján szobrot állították és harminc fát ültettek el. A tervek között említette a kultúrház és sportöltöző fejlesztését, a hegyi utak javítását, játszótér kialakítását és a fásítási program folytatását.

A polgármesteri köszöntő után a közös ebéd következett, ahol a régi ismerősök, a helyben élők és az elszármazottak kötetlenül, jó hangulatban beszélgethettek. Az asztalokról a finom étel mellől nem hiányozhatott a jó Szent György-hegyi bor sem. A találkozót korábban a búcsúhoz igazították, ám idén úgy döntöttek, hogy a májusfa kitáncolásával kötik egybe. Így a közös program még ezzel is kiegészült, a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes műsora után. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában