Száz éve született

2024.06.17. 20:00

Főhajtás Huszár János emléke előtt

Huszár János Apáczai-díjas történelemtanárra, Bél Mátyás-díjas helytörténészre emlékezett a Pápai Jókai Kör. A város köztiszteletben álló, ikonikus alakja kereken száz éve született.

Haraszti Gábor

Huszár János 1924. június 15-én született Pápán, iskoláit is itt végezte, a Pápai Református Elemi Népiskolába, majd a Pápai Államilag Segélyezett Katolikus Polgári Fiúiskolába járt. A Pápai Állami Tanítóképző Intézetben szerezte meg jeles rendű tanítói oklevelét. 1952-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolán vehette át a magyar-történelem szakos tanári oklevelét. Tanított a pápai I. és II. számú Általános Iskolában is, majd 1957 és 1975 között szakfelügyelő, 1975-től 1985-ös nyugdíjba vonulásáig vezető szakfelügyelő volt. 1983-ban az országos televíziós Jókai-vetélkedőn a pápai csapat kapitánya volt, ennek hatására újjászervezte a város nagy múltú pápai kulturális közösségét, a Pápai Jókai Kört, melynek két évtizeden át volt a vezetője, de vezette a város helytörténeti és ipartörténeti körét, ápolta a helyi katonai – elsősorban ejtőernyős – hagyományokat, számos helytörténeti kiadvány, publikáció fűződik a nevéhez.

Az Alsóvárosi temetőben gyűltek össze az emlékezni vágyók
Fotó: Horváth Andrea

Kitüntetései közül különösen büszke volt az Apáczai- (1982) és a Bél Mátyás-díjra (1994), továbbá a Pápa Városért Érdeméremre (1993), a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztre (2011), valamint a Honvédelemért Érdeméremre (2014). Huszár János 2017. május 6-án hunyt el. A kör az Alsóvárosi temetőben főhajtással tisztelgett emléke előtt, melynek keretében Szabóné Juhász Klára alelnök emlékezett meg a köztiszteletben álló helytörténészről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában