Jubilál az ajkai zeneiskola

2018.06.05. 07:00

Immár több mint fél évszázada állnak a muzikalitás szolgálatában

 A város „kulturális bölcsőjének” is nevezett Ajkai Zeneiskolát a közelmúltban nagyszabású, telt házas gálakoncerttel köszöntötték intézményi fennállásának ötvenötödik évfordulóján.

Borsos Renáta

A gála második felében az István, a király című magyar rockoperából koncertszerű előadást adtak a fellépők Fotó: Györkös József

Az ünnepi műsornak a művelődési központ színházterme adott otthont. Szakítottak a korábbi jubileumi koncertek hagyományaival és nem a volt növendékek léptek színpadra. Idén Szűcs Krisztián intézményvezető-helyettes zenei irányításával a város művészeti csoportjai szerepeltek a gálán. Az önkormányzat nevében Utassy István, a művelődési, oktatási és sportbizottság elnöke ünnepi köszöntőjében a zeneiskola sikeres munkáját méltatta. Külön kiemelte mind a korábbi, mind a jelenlegi pedagógusok áldozatos munkáját, amellyel a zene szeretetére nevelték a gyerekeket.

Beszédében azon korai éveket is felidézte, amikor az Ajkai Bányász Fúvószenekar lelkes amatőr zenészei, később pedig a veszprémi zeneiskola tanárai folytatták a zenei nevelést a településen. Az önálló zeneiskola alapítására 1962-ig kellett várni. Nehéz körülmények között indult el a képzés. Az évek alatt hétszer költöztek, mire 1977-ben összefogással felépült az épületegyüttes a Városligetben, melynek megtervezése a mai napig egyedülálló Európában. Az elnök megjegyezte, az épület állaga sokat romlott, jelenleg felújításra szorul. Az eredmények viszont önmagukért beszélnek, az elmúlt ötvenöt esztendő alatt 13 ezer diák folytatott zenei tanulmányokat intézményi keretek között.

A jeles évforduló emlékére Szűcs Krisztián a tantestület nevében köszöntötte az egykori igazgatókat, intézményvezetőket. Az est első felében egyéni produkciókkal lépett színpadra a Jubilate Nőikar, a Borostyán Férfikórus, a Forrás Női Kar, a Pedagógus Nőikar, a Padragi Bányász Férfikórus.

 

A gála második felében az István, a király című magyar rockoperából koncertszerű előadást adtak a fellépők Fotó: Györkös József

A színvonalas előadásokat karnagyként Hartinger Nándorné, Petheő Balázsné, Szincsák-Lukács Fruzsina, Eisennágel Erika, Cserháti Csilla és Kanyárné Grünvald Petra vezényelte. Zongorakísérőként Vörös Jánosné, Németh Szvetlana lépett a közönség elé. Fuvolán játszott Németh Nóra. A rendezvény második felében a nagyérdemű Szörényi-Bródy: István, a király című rockoperájából hallhatott részleteket koncertszerű előadásban, Szűcs Krisztián zenei rendezésében, a fellépő művészeti csoportok, illetve az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes közös előadásában. Szólót énekelt Csík Ágnes, Rücker Péter, Zemán János és Németh László. A rockopera zenei és szövegvilágához illeszkedő táncokat Ramasz László koreografálta. Az átütő erejű új átiratot Szűcs Krisztián hangszerelte. A gálát a közönség vastapssal hálálta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában