Kiss Réka: Ha tánc van, arra törekszem, hogy adjak valamit a nézőnek

Kiss Réka Podolszkaja Viktória tanítványaként 12 évesen nyert felvételt a Magyar Táncművészeti Főiskolára, ahol 2017-ben végzett. – A kilencéves képzés a mozgásvilág elsajátítását jelentette, voltaképpen azt, hogy „betörjék a testet”, és természetes legyen a művésztől a színpadon az összes kifordított pozíció és kényelmetlen balettlépés – mondja erről. Az iskola befejezése után itthon nem talált olyan munkalehetőséget, ahol elkezdhette volna a karrierjét, ezek után próbálta meg a felvételit Ostravába három éve, ahol tárt karokkal fogadták. Bár Réka ötödikes kora óta a családtól távol, kollégiumban lakott, a külföldre való költözés és az idegen közeg miatt az első év nagyon nehéz volt számára. Egyrészt az angoltudásán is élesben kellett csiszolnia, másrészt csak egy-két táncost ismert korábbról a társulatból, így a beilleszkedéshez is időre volt szüksége. Igazi nemzetközi társulatban játszott, amelyben néhány cseh táncos mellett francia, német és ausztrál táncos is szerepel.

Bár már a főiskolán is találkozott kemény munkatempóval, a cseh társulatban először tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor egy munkahelyen nap mint nap szigorú rend szerint kell részt vennie az alkotási folyamatban. Egy átlagos héten hétfőtől szombatig dolgoztak reggeltől kora délutánig, majd egy hosszabb szünet után késő délutántól estig.

A táncosok napi másfél órás bemelegítése csak a fizikum szinten tartását szolgálja, a próbák csak ezután következnek.

Ostravába kerülése után eleinte kisebb szerepeket játszott, és a karban táncolt például olyan klasszikus balettekben, mint A három muskétás vagy A hattyúk tava. Később szólószerepek eltáncolására is volt lehetősége balettekben – Veszedelmes viszonyok, Kopélia – és modern darabokban – Alice, Rossini cards – egyaránt. A szólókkal alkalma nyílt kibontakozni a színpadon.

– Ha tánc van, arra törekszem, hogy adjak valamit a nézőnek: a sablonos lépések helyett szeretek drámai szituációkat, érzéseket közvetíteni, amire elsősorban a szólószerepek adnak lehetőséget – mondja Kiss Réka. Az elmúlt három évben azt tapasztalta, hogy a cseh közönség fogékonyabb, mint a magyarországi. A klasszikus darabokat különösen szeretik a nézők, a kortársat kevésbé, ez azzal is összefüggésben lehet, hogy nagyobbrészt az idősebbek járnak előadásaikra.

A balettintézet klasszikus szakán végzett, de azt érzi, hogy a szíve a modern tánc felé húzza. – Bár a balettban is vannak újítások, például mi is játszottunk neoklasszikus darabokat, de ha lekerül a spicc-cipő, az más stílust jelent, amit közelebb érzek a mai világunkhoz. A kortárs tánc változatosabb, gazdagabb, és bár kevésbé gyönyörködteti a nézőt, mint egy balettelőadás, de a mondanivalója mélyebb, ugyanakkor a befogadása is nehezebb lehet – világítja meg a műfajok közötti különbséget. Kiss Réka úgy véli, a táncnyelvi eszközök is tágabbak a kortárs darabokban, és a fantáziát is szabadabban lehet használni a koreográfusoknak.

Réka érdeklődése az utóbbi években a koreografálás felé is fordult. – Az alkotás folyamata rendkívül izgalmas, először a balettiskolában volt lehetőségem belekóstolni ebbe – idézi fel. Három éve egy duettet készített Ostravában, idén pedig egy francia szerző, Jean Giono Az ember, aki fát ültetett című írása alapján készült animációs film képezte a bemutató alapját. A társulatból tíz táncossal állíthatta színpadra a darabot, amelyet egyedül koreografált. Most érezte úgy először, hogy teljesen elmerült a hangulatban, amely inspirálta. A bemutatónak A szél, ami formálja a sivatagot címet adta, és leginkább arról szólt, hogy a mindennapi tapasztalások hogyan befolyásolják az ember döntéseit, érzelmeit. Bár visszahúzódóbb típus, de sikerült irányítania a munkát koreográfusként, amit megkönnyített, hogy olyanokat kellett instruálnia, akikkel év közben együtt dolgozott.

– Izgalmas volt az alkotási folyamat a zene kiválasztásától és az abban való elmélyüléstől az egyes tánclépések betanításáig – mondja erről, majd hozzáteszi, ahogy a színpadon életre kelt az általa tervezett produkció, az különleges élményt jelentett számára. A rendezésről pozitív visszajelzéseket kapott, ezért nagyon várja a következő alkalmat. Szerinte ahhoz, hogy valaki kiemelkedő koreográfus legyen, nem elég az iskolapad, mert olyan plusztudás és tapasztalat kell, amelyre csak a társulatokban végzett munkával és kiváló mesterek mellett lehet szert tenni.

Réka az évad elején azt a döntést hozta a lelkét kielégítő szereplehetőségek ellenére is, hogy hazajön Ostravából, és az Egerházi Attila által nemrég létrehozott Székesfehérvári Balett Színházhoz szerződött. Azt mondja, amíg fiatal a teste, szeretne minél többet táncolni, neves koreográfusokkal dolgozni, és akár más külföldi társulatban is kipróbálni magát. Abban még nem biztos, hogy a koreográfusi képzést Magyarországon szeretné elvégezni. Kortárs táncművészeti produkciókban el tudná képzelni magát hosszabb távon is, amihez a balett nagyon jó alapot ad neki: a balettintézet a testet és a szellemet is kiképezte. Emellett a színházi világ, a színészkedés is nagyon érdekli. – Szeretném megkoreografálni és bemutatni első saját estemet Veszprémben. Hogy ez meddig várat magára – hónapokat vagy egy-két évet –, azt még nem tudom, de a célban biztos vagyok – mondja.

– Szeretném, ha az emberek nyitottabbak lennének a művészetek felé, és érdeklődőbbek lennének a kortárs művek iránt, legyen szó festészetről, zenéről, színházról vagy táncművészetről. Ha egy kortárs alkotás tényleges és őszinte mondanivalóval rendelkezik, az embereknek tükörképet mutat, és így a kortárs kultúra olyan többletet tud adni számunkra, amit más nem pótolhat – foglalja össze búcsúzóul művészetfelfogását.