hosszú utat járt be

2020.12.16. 11:00

Harmincéves a veszprémi kötődéssel is bíró Iskolakultúra

Jeles évfordulóhoz érkezett idén a rangos szakfolyóirat, amely főként az oktatással-neveléssel, az iskola belső világával, illetve az oktatási rendszer jellemzőivel kapcsolatos írásokat közöl. Ennek apropóján a jelenleg a lapot kiadó Szegedi Tudományegyetem magazinja készített interjút Géczi János főszerkesztővel.

Az elődlapot, az 1980-ban alapított Pedagógiai Technológiát a veszprémi-budapesti székhelyű Országos Oktatástechnikai Központ adta ki; kezdetben Rohonyi András, majd 1987-1989 között Géczi János volt a felelős szerkesztője. A lap tíz évfolyamot ért meg, utódja, az Iskolakultúra első száma már Budapesten jelent meg 1991-ben.

A folyóirat alapító kiadója az a Zsolnai József nyelvész, egyetemi tanár volt, aki 1999-től a Veszprémi Egyetem Pedagógiai Kutatóintézetének igazgatójaként és tudományos főmunkatársaként tevékenykedett. Ő tette lehetővé, hogy a lap az Országos Közoktatási Intézet lapjaként megjelenjék, mivel intézetében az intenzív disszeminációt szorgalmazta.

A kilencvenes évek közepén a Pécsi Tudományegyetem fogadta be az Iskolakultúrát, majd tíz évvel később a Veszprémi Egyetemre került, mindig oda, ahol főszerkesztője, Géczi János oktatóként-kutatóként dolgozott, s tanszéket, illetve intézetet vezetett. Az egyetemi finanszírozás megszűnésével, átmeneti időszak után került a kiadás a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára. Itt hazai pályázatokból finanszírozzák, jelenleg a Nemzeti Tehetség Program és a Nemzeti Kulturális Alap teszi lehetővé a lap rendszeres megjelenését.

Az Iskolakultúra havonta jelenik meg, a lapszámokat néhány éve térítésmentesen terjesztik, emellett a kiadvány online is olvasható.

Jelenleg a szerkesztőség 14 főből áll, akik oktatói és kutatói feladataik mellett látják el a lap körüli teendőket. Többségük a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának a munkatársa, másik része az ország többi egyetemén tevékenykedik, köztük Somogyvári Lajos, a Pannon Egyetem adjunktusa is.

Forrás: SZTE Magazin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában