Séta, zene, piac – Ezen a hétvégén is érdemes lesz kimozdulni

Május 14. és 16. között, péntektől szombatig ismét érdemes lesz kimozdulni Veszprém megyében, hiszen ahogyan növekszik a beoltottak száma, úgy növekszik a rendezvények száma is.

Horváth Virág

Hetvehely, 2020. június 13. Érdeklõdõk a Mecsekerdõ Zrt. új, Kincset rejtõ erdõ elnevezésû interaktív tanösvényén a Nyugat-Mecsekben, Hetvehely közelében az átadás napján, 2020. június 13-án. Az erdei élõvilágot és az erdõ rejtett kincseit bemutató, 1,4 millió forintból kialakított, 2,4 kilométeres tanösvény a Hetvehelyrõl Sás-völgybe vezetõ útról indul, és egy erdei tornapálya útvonalán keresztül a Bakonyához tartozó Erdõ házáig vezet. MTI/Sóki Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Sóki Tamás

Végre személyesen is találkozhatunk egymással, nem is akármilyen programok mellett. Érdemes viszont esőkabáttal készülni, hiszen szombaton szinte bárhol az országban kialakulhatnak záporok, zivatarok, akár több hullámban is. Csapadékmentes, napos időre csak a legkeletibb tájakon van kilátás. A szél csak zivatarok idején támadhat fel. A csúcshőmérséklet 17 és 24 fok között alakul. Vasárnap egyre keletre tolódik a csapadék, a Dunántúlon már több órára kisüthet a nap, de nyugaton újabb zivatarok alakulhatnak ki. Egy hidegfront miatt feltámad a szél. Napközben 17-23 fokra készülhetünk.

 

Söptei JazzDűlő

Idén is lazulunk a lugasban! Május 15-től szombatonként, júniustól pénteken és szombaton is. Megint lesz „densz” plusz mámor, látvány, élmény, napfény, holdfény. Meglepetés élőzenék előtt és után bakeliteket pörget DJ Titz. Benéz George Benson, Aretha Franklin, Stevie Wonder, Whitney Houston, Amy Winehouse, Jamiroquai, Jacko és még páran. Csopakon az Istenfia utca 5. szám alatt várják a kikapcsolódni vágyókat.

Fotó: Söptei Pincészet

Erdei relaxáció az Állat-és növényszeretet napján

Egy kis relaxáció, egy lehetőség a természetben való elcsendesülésre. Egy gyönyörű zöld erdőt látsz magad előtt, égig érő, terebélyes fákkal. Figyeld meg a tájat! Ha felnézel, láthatod a fák között beszűrődő napfényt és a gyönyörű kék eget. A fák koronája halkan susog. Hallod a madarak csivitelését. Mindent áthat a fa, a virág, és a fű kevert illata, amely frissességet és energiát hordoz magával. Mindezt az energiát belélegezve feltöltődsz. Az erdő végtelen békét és nyugalmat áraszt magából, amely átjár Téged is. Leheveredsz egy fa tövébe, a hátadat nekitámasztod a fa törzsének, lábadat pedig kinyújtod a mohaszőnyegen. Megpihensz. Szeretnéd ezt átélni?

Akkor ez az erdei rekreációs program tökéletes választás!

A természettel kialakított kapcsolat segít abban, hogy a modern társadalom stresszes állapotából elérjük az élettani relaxáltságot.

A program időpontja:

2021. május 15. szombat 14:00 óra

A program kiindulási és célpontja a Balatonalmádi-Káptalanfüreden található Varázserdő.

Music Under The Stars- BlisSs Terasz

Ezen a hétvégén is ingyenesen vár a BlisSs terasza! Három különböző DJ adja meg a hangulatot a felhőtlen szórakozáshoz. A teraszon nem kötelező a maszk viselése.

Péntek: 17:00 – 23:00-ig

Szombat: 15:00 – 23:00-ig

 

Kapolcs és Te(a) | Faluséta Kapolcson

Gyere, és fedezd fel egy bögre tea mellett, amit Kapolcs számodra is tartogat!

Gyülekező 9:45-kor a kapolcsi 84Bisztróban (Kapolcs, Kossuth u. 84.), ahol egy jókora bögre, forró „Gatamo Luxury Tea Collection” teát veszünk magunkhoz egyedi utazó bögrében és 10:00-kor már indulunk is felfedező sétánkra.

Utunk elsőként a Kőszeghy malomtól a Kalapos- hídon át a Falumalomig vezet, mely egy 100%-ban rekonstruált, működő, antik malom, amit belülről is megtekintünk (belépőjegy ára benne van a séta árában) és megismerjük a régi molnárok életét és munkáját.

Innen átsétálunk a szomszédos „iskolamúzeumba”, ahol az antik iskolai berendezésnek és korabeli taneszközöknek köszönhetően varázslatos időutazáson érezhetjük magunkat. Akár olyan osztálynaplót is találhatunk, ahol még az 1-es jegy volt a kiváló, és az 5-ös az elégtelen, de felfedezhetünk 100 éves írótáblát és örsi emlékeket is az úttörő korszakból. Marika néni, az iskola valaha volt tanítója mesél nekünk azokról az időkről, amikor a teljes alsó tagozatot egyetlen osztályteremben tanította.

Az iskolamúzeumból sétánk a kovácsműhely és kovácsházhoz vezet (belépőjegy ára benne van a séta árában), ahol hamisítatlan korabeli lakberendezéssel találkozhatunk. Többek között megtudhatjuk, hogy honnan ered a mondás: „Áll, mint katiban a gyerek”, és megismerhetjük a régi kovácsok mitikus életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában