A Vatikánba is eljutott Ányos Pál kötete

A megyeszékhely irodalmi életének jelentős személyiségei – Csaba Ferenc Pro Meritis-díjas költő, Fenyvesi Ottó József Attila-, Prima Primissima-, Cholnoky-díjas, a Vár Ucca Műhely irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője, Kilián László, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese, a Vár Ucca szerkesztője – immár hagyományosan megkoszorúzták a ferences templom falán lévő Ányos Pál-emléktáblát.

Müller Anikó Hanga

Ányos Pál írásaiból két kötet jelent meg a Vár Ucca Műhely Könyvek sorozatban, balról Csaba Ferenc, Kilián László, kezében a könyvekkel, Fenyvesi Ottó

Fotó: Müller Anikó Hanga

Csaba Ferenc ismertette a szerzetes tanár, a 18. századi magyar szentimentalizmus költészetének kiemelkedő képviselője életútját, munkásságát. A nagyesztergári középnemesi családból származó Ányos a márianosztrai pálos klastromban ismerkedett meg Virág Benedekkel, akinek hatására lett az irodalom kedvelője és az ókori latin-, és az őt megelőző költők tanulmányozója. A tudós filozófus költőt az akkor szerveződő Tudós Társaság – a Magyar Tudományos Akadémia előde – titkárának választották volna. A triumvirek fontosnak érezték Ányos szellemi örökségének őrzését, továbbadását, ezért elhatározták, a Vár Ucca Műhely Könyvek sorában kiadják verseit, szépprózai írásait, leveleit, mely 2007-ben jelent meg Higgy, remélj, szeress! címmel.

A triumvirek megkoszorúzták Ányos Pál emléktábláját, balról Kilián László, Csaba Ferenc, Fenyvesi Ottó Fotó: Müller Anikó Hanga

Csaba Ferenc – aki ugyancsak Nagyesztergáron született és akkor a település polgármestere volt – fontosnak tartotta, hogy a kötet eljusson a Vatikánba. Spányi Antal székesfehérvári egyházmegyei püspök közreműködésével elküldték XVI. Benedek pápának. A színvonalas válogatás Jankovics József és Schiller Erzsébet irodalomtörténészek közreműködésével készült. Sikeres fogadtatása után 2009-ben ezt Jankovics József kezdeményezésére az Édes Fiaim… Figyelmezzetek című kötet követte, fiatal papjelöltek számára lelkigyakorlatokkal, mely Ányos szakrális irodalmi tevékenységének számbevétele. A 18. századi költőegyéniség megidézése kapcsán Kilián László tisztelettel emlékezett a közelmúltban elhunyt Jankovics Józsefre, felidézve közös munkájukat. Ismertette életútját, irodalmi munkásságát.

Jankovics 1978-tól a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1992-től 2015-ig a Reneszánsz Osztály vezetője volt, 2004 és 2013 között az igazgatóhelyettesi tisztet is ellátva. Aktív szerepet vállalt a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság – ma Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság – munkájában, 1984-től főtitkárhelyettes, 1991-2006-ig főtitkára, a Kortárs, a Nagyvilág, a Mozgó Világ szerkesztője volt. Alapvető jelentőségű könyvsorozatok fűződnek e nevéhez, 15.-17. századi tárgyú irodalomtörténeti sorozatokat indított el, melyekben sok régi sémát, szemléletmódot megváltoztatott, olyan eredményeket felmutatva, melyek az irodalomtanításra is hatottak. Az emlékező Kilián László személyes kötődését idézve elmondta, Jankovics volt a szerkesztője a Tengeri című kötetének.

Ányos Pál írásaiból két kötet jelent meg a Vár Ucca Műhely Könyvek sorozatban, balról Csaba Ferenc, Kilián László, kezében a könyvekkel, Fenyvesi Ottó Fotó: Müller Anikó Hanga

Fenyvesi Ottó kiemelte, amint az emléktáblán is olvasható, Ányos nemzeti irodalmunk egyik lelkes úttörője volt, tagja annak a csoportnak, akik először írtak magyar nyelven, míg az előző évszázadokban a magyar irodalom latinul íródott. Az Ányos kultusz megteremtésében óriási szerepe volt Jankovics Józsefnek. Emlékére felolvasta az elhunyt irodalomtörténész jó barátja – aki halála óráján is vele volt – Zalán Tibor A lovak reggelije című versét, mely az Élet és Irodalomban is megjelent és a június 4-i temetésen is elhangzik a Farkasréti temetőben. Fenyvesi Ottót is személyes kapcsolat fűzte Jankovicshoz, Géczi Jánossal ő szerkesztette az Amerikai improvizációk című kötetét.

A megemlékezésen részt vett Sebő József, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata elnöke, aki elmondta, az emléktáblát 1902-ben a veszprémi piarista gimnazisták Ányos Pál Köre állíttatta, szeretetük, tiszteletük jeléül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában