Kovács Lajos a Hasadék című filmről és emlékeiről

Ma ez a film teljességgel szokatlan. Nincs benne hatásvadászat, önmutogatás, öncélú köldöknézés. Sokkal inkább befelé építkezik, magába szív csöndes gyötrelmével – mesélte Kovács Lajos színművész az első Magyar Mozgókép Fesztivál nagydíját kiérdemlő ­Hasadék című alkotásról.

Bényi-Virág Rita

forgatás 1300-1500 méter magas hegyek között zajlott, ami jó kondíciót kívánt Kovács Lajostól (jobbról)

Forrás: Jelenet a filmből

A Hasadék Krasznahorkai Balázs elsőfilmes alkotása. A történet egyrészt erdélyi ballada, de egyben egyetemes és aktuális családtörténet. A filmben a nagybácsi szerepét a Jászai Mari-díjas érdemes művész, Kovács Lajos kapta.

– Veszprémben, a Hangvillában volt a film bemutatója. Gyuláról érkeztem, hosszú utazás után, az este végére nagyon elfáradtam, így a városra már nem jutott időm. Pedig szívesen megnéztem volna, mi változott az elmúlt évtizedekben ahhoz képest, amikor még itt játszottam – kezdte.

A 77 éves Kovács Lajos 1967-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, aztán a Békés megyei Jókai Színházban, majd Szegeden, Szolnokon, Miskolcon, Budapesten a Bárka Színházban, Kaposvárott játszott, másfél évig Veszprémben is.

– Veszprémről sok minden eszembe jut. Először is az, hogy számomra szokatlanul meredek körbe-körbe. Féltem, ha a legmagasabb pontra érek, megszédülök, elesek és úgy csúszok be a város közepébe. Szerettem a színészházat, a bejárat előtt állt egy gyönyörű női szobor, sokat nézegettem. Kínlódtam, mert távol voltam a családomtól. Innen nem lehetett csak úgy hazaugrani Gyulára.

Lajos különös történetet idézett fel: akkoriban volt egy vekkerórája és egy Sokol rádió­ja. Ezeket, ahová csak tudta, magával vitte, mert Gyulára, a családra emlékeztette. Az órának több funkció­ja is volt. Reggelente, hajnali öttől hatig futott az Erzsébet (akkor még Lenin) ligetben. Beállította a ketyegőt, hatkor jelezzen, s addig rótta a köröket a pályán. Egyszer felbukkant egy furcsa alak, nagy kabátot viselt és egy pokrócot is cipelt, az óra mellett megállt, mintha a cipőjét igazgatná. Lajos nem törődött vele, csak akkor, amikor hiába várta az óra csörgését. Az idegen megfújta a vekkert, amit még most sem tudott megbocsátani.

A színész azóta is sportol, hetente háromszor konditerembe jár, edző segíti a tréningjeit. Azt mondja, gyerekkora óta odafigyel a fizikumára, „jó anyagból van”, mégis megviselte, amikor a Hasadék forgatásán az 1300-1500 méter magas hegyek között, térdig érő sárban kellett gyalogolnia.

Hogy miként került a filmbe? Erre is megkaptuk a választ:

– Próbafelvételek nélkül választott ki a rendező, Krasznahorkai Balázs. Megbízott bennem, a habitusomban, a színészi képességeimben, az emberi mivoltomban, és ez nagy önbizalmat adott.

Kiderült, Lajos alapos ember, ezért, amikor csak teheti, külön készül az alakításaira. Egyszer például a szolnoki Szobaszínházban kemény, embert próbáló szerepet osztottak rá: a Meier című darabban kegyetlen férjet, apát alakított, többször is meztelenül kellett megjelennie, kéznyújtásnyira a nézőktől. Szobaszínházi előadás volt. Emiatt tehát gyakorolta a meztelenséget, pucérra vetkőzött a próbák előtt, benyitott a színház irodáiba, s mire eljött a premier napja, megszokta a csupaszságot. Állítása szerint „ez egy egyszerű felkészülési mód”.

A forgatás 1300-1500 méter magas hegyek között zajlott, ami jó kondíciót kívánt Kovács Lajostól (jobbról) Fotó: Jelenet a filmből

– Molnár Levente alakítja az unokaöcsémet. Készültem a szembesülésre, lelkileg edzettem magam, ám amikor elkezdődött a forgatás, remegett a lábam. Minden romantikus túlzás nélkül állítom, Molnár Levente az egyik legnagyobb és legjobb színész, akivel az életben találkoztam. Komoly, fenséges, Isten áldásával kísért találkozás volt a miénk. Áldott állapot, amikor érzed a másik energiáit, megható pillanatokat éltünk át. Kivártuk egymás csöndjeit, meghallottuk, hogy a másik mit mond, megértettük, és csak akkor válaszoltunk egymásnak. A forgatási szünetben Levente főzött, vagy egyszerűen csak létezett, és az rendkívül szívszorító és megkapó volt számomra. Szerényen és egyszerűen oldotta meg ezt a komplikált szerepet. Teljes eszköztelenség jellemezte a jelenlétét, mégis nagyon erősen ott volt – magyarázta a színész.

Kovács Lajos korábban több tucat filmben játszott, többek között az Argo, a Csudafilm, a Tüskevár vagy a Valami Amerika 2. egyik szerepében is láthattuk.

– Amikor 17 év után találkozik apa és fia, az olyan, mint amikor hideg- és melegfront összeér, pusztító égi háború kezdődik. Az apa aztán pokoli nehéz úton megnyeri a fia bizalmát. Ez a film a hazatérésről, az önmagunkhoz való visszatérésről, egymásra találásról is szól. Gyönyörű, megtisztító, elemi erővel hat a nézőre. A tájnak pedig külön szerep jutott. Nem tolakodik rád, egyszerűen eggyé válik a szereplőkkel, ahogy a szereplők is a tájjal. Nagyszerű film, amely gyötrelmes, mégis fel- emelő – tette hozzá.

A Hasadék című filmet szeptember 9-én mutatják be a nagyközönségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában