Műgyűjtő kvízmester

2021.08.21. 20:00

Egri János szerint ma is szükség lenne műveltségi vetélkedőkre

Műgyűjtés a vasfüggönyön innen és túl volt a címe annak a beszélgetésnek, amelyet Egri János egykori televíziós személyiséggel, műgyűjtővel, jégkorongozóval folytatott Bánki Ákos absztrakt festő és kurátor, valamint Schneller János művészettörténész a lovasi Nagy Gyula Galéria kertjében.

Szendi Péter

Egri János kiemelte, minden gyűjteményből lehet következtetni a gyűjtő ízlésére, világlátására, beállítottságára

Fotós: Szendi Péter

Egri János a rendezvény előtt interjút adott a Naplónak.

Milyen gyermekkora volt Egri Jánosnak? Ha jól tudom, a háború alatt családjával bujkálni kényszerült. Az önt bújtató nevelőnőt, Szabó Máriát a család előterjesztésére később a Világ Igaza kitüntetettjei közé emelték.

– 1936 novemberében születtem, az még egy békés világ volt, de sajnos mindez 1944-ről már nem mondható el. Szabó Mária volt a nevelőnőm, miután az édesanyámat nagyon korán elveszítettem. Ő anyukámnak megígérte, hogy mellettem marad és felnevel. Mindezt tisztességgel és becsülettel végig is csinálta. A nyolcvanas évek végén hunyt el, a mai napig jó szívvel, nagy szeretettel emlékszem rá.

Talán kevesen tudják önről, hogy jégkorongozott. A Vörös Meteorral háromszoros magyar bajnok lett. Miért pont ezt a sportágat választotta?

– Életem legjobb döntése volt, hogy ezt a sportágat választottam, ami nem igazán az én testalkatomnak volt megfelelő, hiszen 74 kilogramm voltam, szemben az ellenfeleimmel, akik húsz kilóval többet nyomtak. Nem volt könnyű köztük jégkorongozni, azonban sikerült, hiszen a magyar válogatottban is szerepeltem. Ha most visszagondolok életem ezen szakaszára, akkor elmondhatom, hogy szinte mindent ennek a sportágnak köszönhetek. Nagyon sok mindenre megtanította az embert, kiváltképpen az alázatra, hiszen egy csapatnak voltam a játékosa. Mindez a televíziózásnál is sok segítséget nyújtott: tudomásul kell venni, hogy nem te vagy a legfontosabb, te egy csapatnak vagy a tagja. Lehet, hogy ott vezető pozícióban vagy, mert te vagy a szerkesztő, a műsorvezető, ugyanakkor például az asszisztens, a rendező, a berendező nélkül a műsorod semmit nem ér.

Mi vagy ki csábította el a televíziózáshoz, hiszen éveken keresztül villamosmérnökként dolgozott? Nem bánta meg a váltást?

– Egyáltalán nem! Egy évig a franciaországi Grenoble-ban jégkorongoztam. 1968-ban kezdtem el dolgozni a Magyar Televízió sportszerkesztőségének. A jégkorong-világbajnokságokat, valamint az 1972-es müncheni olimpia ökölvívó-mérkőzéseit én kommentáltam.

1972-től huszonöt éven át vetélkedőműsorokat vezetett a Magyar Televíziónál, például a Lehet egy kérdéssel több?, a Játék a betűkkel, a Keresztkérdés, valamint az Elmebajnokság címűt. Melyik műsorára a legbüszkébb?

– Ha ma elmondom, hogy annak idején 4-5 millió ember ült le a televízió-készülékekhez vasárnap délután, szinte el sem hiszik, akik nem abban a korban éltek. A Hét című műsor előtt nézték az Elmebajnokságot, amely nagyon népszerű volt, ugyanis – ha fogalmazhatok így – a játékosokra lett kitalálva. Persze mindezt butaság összehasonlítani a mostani televíziózással, hiszen manapság rengeteg tévécsatorna van.

Egri János kiemelte, minden gyűjteményből lehet következtetni a gyűjtő ízlésére, világlátására, beállítottságára Fotó: Szendi Péter

Mit gondol a mostani televíziózásról? Ön szerint olyan műsoroknak, melyekhez annak idején a neve fűződött, már nincs létjogosultsága napjainkban?

– Ha finoman akarok fogalmazni, a mostani televíziózás minőségileg meglehetősen silány. Véleményem szerint szükség lenne műveltségi vetélkedőkre, a közönség erre igényt is tartana, de jelen pillanatban a kereskedelmi és közszolgálati csatornák nem így gondolják. Egyes csatornák nézettsége katasztrofális adatokat mutat. Sajnos a világ ilyen szempontból megváltozott, és nem jó irányba.

November közepén lesz 85 éves. Nagyon fiatalos, lendületes. Mit csinál napjainkban Egri János?

– Nagyon büszke vagyok a két felnőtt gyermekemre, akik három unokával ajándékoztak meg. Nagyon jól belenőttem a nagypapaszerepbe. Erre is kitaláltam valamit: az unokáimnak nagyon óvatosan adok tanácsokat. Hiszen lehet, amit én a legjobb szándékkal mondok nekik, az manapság már nem annyira érvényes. Nekem az a feladatom, hogy segítsem, támogassam őket. Semmiképpen sem szeretnék a tiszteletreméltó nagypapa pozíciójában tetszelegni. Nagyon jól érzem magam, szerencsére sok barátom van, még jégkorongedzéseken is találkozunk egymással.

Műgyűjtés a vasfüggönyön innen és túl címmel beszélgetnek önnel a lovasi rendezvényen. A műgyűjtése miben teljesedik ki?

– Gyűjteményemben csaknem kivétel nélkül olyan alkotók munkái találhatóak meg, akikkel személyes kapcsolatot, barátságot alakítottam ki. Büszkeséggel tölt el, hogy ismertem a 20. század második felének nagy hatású magyar és külföldi képzőművészeit. Úgy, mint Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Deim Pál, Gyarmathy Tihamér, El Kazovszkij. Továbbá a Franciaországban élő Victor Vasarely, Sygmund Kolosvary, Nicolas Schöffer, vagy éppen a világhírű svájci grafikus és szobrász, Max Bill munkái láthatók a kollekciómban. Nem képeket, festményeket, hanem festőket, művészeket, rendkívüli embereket gyűjtöttem. A gyűjtemény nem választható el a gyűjtőtől, minden gyűjteményből lehet következtetni a gyűjtő ízlésére, világlátására, beállítottságára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában