Festmények, szobrok, fotók és koncertek a Garten Balatonon

Százegy kortárs képzőművész közel 300 alkotása szerepel az idei Garten Balaton művészeti programon, melynek speciális szekciója a pandémiára reagálva a Határaink címet viseli.

Szendi Péter

Százegy képzőművész közel háromszáz alkotása szerepel a Garten Balatonon

Fotó: Szendi Péter

Festői környezetben nyitotta meg a kiállítást Fenyvesi Ottó költő, író, képzőművész a lovasi Nagy Gyula Galéria kertjében.

– Szeretem, amikor a művészek hetekre elárasztják a falut. Hangozzon bármilyen patetikusan is, valami nagy-nagy szabadság, öröm érkezik velük. Van abban valami felszabadító, ahogyan keresik a saját útjukat az ismeretlen, az igazság felé, amire megvan a jó okuk, késztetésük, mániájuk, rögeszméjük, amiért vállalnak minden kockázatot, veszélyt. Jó figyelni, együtt mozogni velük, ahogy megérintik Lovas és a környék hétköznapjait a képzőművészeti kiállításokkal, a filmekkel és a koncertekkel – hangsúlyozta Fenyvesi Ottó, aki Lovason él.

Mint mondta, stílusok szállnak szembe egymással, s ettől az ökológiai és esztétikai információáramlástól felélénkül a falu.

A harmadik kortárs művészeti hetek főszervezője Bánki Ákos absztrakt festő és kurátor, valamint Schneller János művészettörténész, akik lelkesen készültek az idei rendezvénysorozatra. Mint azt Schneller Jánostól megtudtuk, kiállítások, tárlatvezetések, pódiumbeszélgetések, koncertek, vetítések és művészeti workshopok várják az érdeklődőket, augusztus 21-ig. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészeté, szobrászaté és fotográfiáé lesz a főszerep. A háromhetes eseménysorozat ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társ­művészeti rendezvény kísér.

Százegy képzőművész közel háromszáz alkotása szerepel a Garten Balatonon Fotó: Szendi Péter

A lovasi Márffy-ház pajtája és ligete ad otthont a zalaszentgróti művésztelep szoborkiállításának. Itt lesz látható a népi kultúra elkötelezett kutatójának, Kása Bélának a hazai cigányság életét bemutató szabadtéri fotótárlata is. Csopakon a Zámbó Műterem és Galéria kertjében Zámbó Attila szobrászművész vörös kőből és gránitból készült állatszobrai között sétálhatnak a látogatók. A belső kiállítótér Robitz Anikó Fény és felület című tárlatának ad helyet. A Garten Balaton új, felsőörsi helyszínnel bővült: a Fotóudvarban a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep. Érzelmeink története – 5 kiállítás, 10 fotográfus, 5 kortárs gondolkodó, fotóbemutatók, koncertek, filmek, beszélgetések érzelmeink történetéről és ábrázolásáról Darwintól a kortárs fotóművészetig a civilházban és környékén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában