Szabadság, szerelem címmel jelent meg az Ex Symposion folyóirat idei száma

Ladányi István, a folyóirat egyik szerkesztője elmondta, a 108. lapszámot először nem kötötték szorosan egy témához, ugyanakkor a Petőfi Sándor verséből Bozsik Péter szerkesztő javaslatára kölcsönzött cím részben kijelölte az írások irányát.

Marton Attila

Ladányi István, Margócsy István, Babinszky Csilla és Bozsik Péter a bemutatón

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A lapszám szerzői mások mellett Nyáry Krisztián író, Grecsó Krisztián, Géczi János és Gyukics Gábor költők, Radics Viktória esszéista. A folyóiratban ezúttal is helyet kapott regényrészlet, esszék, novellák és fordítás is. Ladányi István hozzátette, terveik szerint 2022-ben és 2023-ban is Petőfinek szentelnek majd egy-egy tematikus számot.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Margócsy István irodalomtörténész arról beszélt, Petőfi kapcsán két megkérdőjelezhető vélekedés rendre felmerül: az egyik, hogy szinte mindent tudunk róla, a másik, hogy könnyű értelmezni a verseit. Ehhez képest nagyon kevés szövegelemzés készült a költő verseiről, erre épp a Szabadság, szerelem című verset hozta fel, és mutatta be rajta példaként, mennyire sokféleképpen értelmezhető ez a hatsoros költemény is.

Úgy vélte, Petőfi verseit legtöbbször az életútja felől próbálták-próbálják értelmezni, ami sokszor félremagyarázást eredményezett. Leszögezte, bár Petőfi befolyása a kortárs költészetre csekély, 1849-es halála óta szinte minden magyar költő reflektált valahogyan a költészetére.

A bemutatón részt vett a lapszámot műveivel illusztráló Babinszky Csilla is, aki a folyóirat első olyan illusztrátora, aki tudományos értekezést is írt. Írása a művészi szabadságról és a képzőművészet problémáit járja körül. Elmondta, a szabadság központi fogalom a képzőművészetben is, sőt, manapság már éppen az az egyik csapdája ennek a művészeti ágnak, hogy hol ér véget a hétköznapi és honnan kezdődik a művészet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában