Az Utcazene Fesztivál életet lehel a szűk veszprémi utcákba

Négy napon át, kilenc helyszínen, Veszprém belvárosában találkozhatunk idén is az Utcazene Fesztivál meghívott előadóival és természetesen a versenyzőkkel is, akikre a fesztivál ideje alatt adhatjuk le a voksainkat. A szervezők minden évben olyan előadókat csábítanak le a megyeszékhelyre, hogy a négy nap alatt úgy érezhessük, mintha körbeutaztuk volna a világot, miközben ki se mozdultunk csodás városkánkból.

Idén is találkozhatunk francia, angol, olasz, amerikai, de még elefántcsontparti zenésszel is sok más mellett.

Íme az együttesek, akiket a legjobban várunk:

Tribubu

Ha véletlen 10 év körüli gyerekkel jönnétek a Tribubu koncertjére, érdemes lesz felkészülni afrikai ütőhangszerekből, mert "az milyen hangszer?" kérdésből nem lesz hiány, de cserébe felhőtlen jókedvből és táncból sem, szóval jöjjenek csak azok a gyerekek!

A négytagú, spanyol, elefántcsontparti és angol tagokból álló Tribubu alapvetően folkos világzenében utazik, és megkapó zenéjükben lazán és szinte magától értetődően ötvözik a rumbát, a bossa novát, a bluest és az afrobeat hatásokat szívmelengető folkmuzsikájukkal. A 2018-ban alakult zenekar filozófiája a határok nélküli szabadság, egyenlőség, testvériség. Az együttest négy barát alkotja, akik teljesen különböző háttérrel rendelkeznek, mégis hasonló elveket vallanak, és hasonló értékeket találnak fontosnak. Saját dalaik mellett feldolgozásokat is játszanak (pl. Ain’t No Shunshine, I Shot the Sheriff, Englishman in New York, Bella Ciao), és szerencsére úgy, hogy nem elvesznek az eredetiből, hanem hozzátesznek – nagyrészt köszönhetően Brahima Diabate csodálatos balafonján előadott csodálatos játékának. Különleges színfoltja lesz a Tribubu a Veszprémi Utcazene Fesztiválnak, őket sem érdemes kihagyni.

Szerelembe estünk Daniel Dochertyvel

A ’92-ben Glasgow-ban született skót trubadúr visszatérő vendége országunknak, és nagy rajongója Budapestnek. Olyannyira, hogy 2017-ben a Hold me című számához ott készített videóklipet, ami gyakorlatilag elmenne egy országimázs-, illetve hát fővárosimázsfilmnek is. Az értelmes-érzelmes, akusztikus gitáron előadott folkpopban utazó Daniel is utcazenészként kezdte, és hiába fedezték fel (a jó nevű amszterdami [PIAS] kiadó), hiába játszik „rendes koncerteket” is, ha megérkezik egy új városba, szeret mindig utcazenélni is a fellépése mellett. „Számomra az utcai zenélés a legkomfortosabb és legélvezetesebb dolog. Így tudok dalokat írni, és mindjárt ki is tudom próbálni a publikum előtt. Nagyon szeretem azt, hogy ilyen szabadon, ilyen spontán alkothatok” – mondja Daniel, aki érzékeny művész és csupa szív srác. Számos dala született már az utcán szerzett élményeiből, tapasztalataiból. The Holy Fire című EP-jén van például egy szám, a Garden in the Snow, amit az ihletett, hogy egyszer odament hozzá egy hölgy, és megköszönte neki, hogy eljátszotta Eric Clapton Tears in Heaven című számát, mert az volt az egyik kedvenc közös daluk az akkor nemrégiben elhunyt férjével, és ebből némi vigaszt meríthetett aznap. Ilyen bensőséges történetekre számíthatunk tőle Veszprémben is.

Az új-zélandi multiinstrumentalista csodagyerek

Reuben Stone is kötelező program.

Ő is egy egyszemélyes zenekar, és neki sincs szüksége több emberre ahhoz, hogy adja az ütemet, gitározzon, trombitáljon és énekeljen rá. Érthető is ez így, hiszen nem kell demokratikus szavazásokon részt vennie egy együttesben, és nyilván a gázsin se kell osztoznia. Reuben egyszerűen megáll a NASA irányítóközpontjának vezérlőpultjára emlékeztető zenegépparkja előtt, és szépen felépít egy szerzeményt élőben úgy, hogy az általa keltett hangokat, az általa játszott témákat beloopolgatja, majd arra újra játszik valamit. 2013-ban találta ki magának ezt az élőben loopolgatós színpadi show-t, és azóta turnézott már az USA-ban, Ausztráliában és otthon, Új-Zélandon is. Reuben Stone zenéje kevésbé elektronikus, mint a fentebb említett francia rokon léleké, kevésbé technós, cserébe viszont dub/reggae-ben, rockban, bluesban, EDM-ben meg egyebekben is bővelkedik.