Zene

2022.08.30. 18:00

Balatonfüredi előadóművész ajándéka a világ közönségének

Megjelent Farkas Gábriel, művésznevén Gábriel balatonfüredi születésű előadó, festő és színművész első nemzetközi szólólemeze, mely 25 év gyümölcse és a Celebrating Imperfections, vagyis a Tökéletlenség ünneplése címet kapta. A stúdióklipet a legnagyobb videomegosztón lehet megtekinteni, az album pedig a világ összes zenei oldalán hallható.

Kovács Erika

A balatonfüredi Gábriel mások mellett Freddie Mercury és Sting ismert dalait is előadja a világ közönségének Fotó: Gábriel Produkció/Fehér Alexandra

A művész kiemelte, az egyik világhírű Bogányi-zongorán játszotta fel a dalokat, egy nap alatt. A gondosan válogatott szerzemények mellé leírta a hozzájuk fűződő gondolatait, ez a 79 oldalas könyv angol és magyar nyelven érzelmi, spirituális utazás. A lemez borítóján szereplő műalkotást és a könyv rajzait is Gábriel készítette. – Freddie Mercury, Sting, Tony Bennett, Liza Minnelli, Cole Porter: művészek, akiknek a munkásságával a legtöbbet foglalkoztam. Az általam nagyra becsült előadók dalai között van egy saját szerzeményem is, amely egy álomból ébredve született – mondta a művész a lemez dalainak kiválasztásáról. 

Gábrielről korábban megírtuk, a pandémia alatt a füredi Danubius Hotel Annabellában nagy sikerrel játszotta zenekarával a magyar és az amerikai könnyűzene klasszikusait, a hazai zenei élet nagyágyúinak szerzeményeit. Lokálpatrióta balatonfüredinek vallja magát, hálás azért a sorsnak, hogy itt született. Máig szívesen és gyakran jön vissza a városba, ahol apai nagyapja a Halászkertet és a Tölgyfa csárdát vezette. A budapesti Moulin Rouge énekes konferansziéjaként hatalmas sikert aratott 2000-ben, alakításáról az amerikai Broadway legnagyobbjai, mint Liza Minnelli, Harold Prince és Peter Howard is elismeréssel beszélt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában