Negyvennyolcas képeslapok

Vérzivataros történelmünk eseményei közül alighanem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetét dolgozta fel a legalaposabban a magyar filmművészet. A számos kitűnő alkotás közül hármat érintünk az alábbiakban.

Bódy Gábor Amerikai anzix, Sára Sándor 80 huszár és Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmje más és más aspektusból és stílusban mesél az eseményekről; ami közös bennük, hogy a hazai filmtörténet legszebb lapjaira kívánkoznak. Kezdjük a végén. Bódy 1975-ös diplomafilmjében valahol Amerikában, a polgárháború utolsó napjaiban negyvennyolcas magyar emigránsok, egykori honvédtisztek körébe csöppenünk. A három különböző karakterű férfi, a racionális Fiala (Csutorás Sándor), a fatalista Vereczky (Cserhalmi György) és a romantikus Boldogh (Fekete András) eltérő sorsa bontakozik ki a szemünk előtt, nem is akárhogyan. Bódy már pályája kezdetén kész formaművész, a filmnyelv professzora és megújítója számtalan effekttel és trükkel kísérletezik egy vérbeli kísérleti filmben, az eredeti felvételeket úgy manipulálja, hogy a látvány olyan, mint ha korabeli dokumentumokat használt volna fel, ami persze lehetetlen. Tette viszont mindezt jóval például a hasonlóan trükköző Woody Allen Zeligje előtt, jócskán megelőzve korát. Az Amerikai anzixot azóta egyetemeken tanítják, mi meg elmerenghetünk azon, hogy mi mindenre lehetett volna képes ez a korszakos zseni egy másik közegben és, mondjuk, a jelen technikájával.

Sára Sándor 1978-as 80 huszár című remekműve kitűnő példa arra, hogy miként lehet és kell elkészíteni egy mozgalmas és elgondolkodtató, kosztümös-kardozós történelmi filmet. A mű a Lenkey huszárszázadnak állít emléket más, hiteles forrásokat is felhasználva. 1848 tavaszán járunk, Európa forrong, a század Lengyelországban állomásozik, de a huszárokat a császáriak büntetésből Prága környékére akarják áthelyezni. Mire az egység tagjai dezertálnak és elindulnak hazafelé. Az úton rengeteg veszély leselkedik rájuk, kiszolgáltatva a természetnek, éhezve és fázva, ellenséges túlerővel körülvéve, és felmerül a kérdés is, hogy vajon mi végre. A filmet Sára Sándor rendezte és fényképezte, a forgatókönyvet Csoóri Sándor írta, a főszerepben Dózsa Lászlót, Tordy Gézát, Madaras Józsefet és Cserhalmi Györgyöt láthatjuk. Ha van a műfajnak etalonja, hát ez az.

Lugossy László 1984-ben készült Szirmok, virágok, koszorúk című munkája a kedvenc negyvennyolcas filmem. Tulajdonképpen ötvenhatos film, olyan egyértelmű áthallásokkal, hogy a bemutató idején nem győztünk csodálkozni, miként kerülhetett egyáltalán a tűrt kategóriába és forgalmazásra. Parádés szereposztás, természetesen ismét Cserhalmi Györggyel, az utánozhatatlan Őze Lajossal, valamint az egy időben a magyar filmekbe hazajáró lengyel Grazyna Szapolowskával és Boguslaw Lindával az élen, és fantasztikus képi világ jellemzi, utóbbiért Ragályi Elemér a felelős. Csodálatommal nem voltam egyedül, Lugossy költői filmje Ezüst Medvét nyert a Berlini Filmfesztiválon, és maga Stanley Kubrick is annyira odavolt a gyertyafényes, nyomasztó látványért, hogy Ragályival szeretett volna dolgozni tervezett második világháborús filmjében. Ez a terv sajnos nem valósult meg, viszont a látomásos Szirmok, virágok, koszorúk megmaradt nekünk, és alighanem mindenkinek, amíg mozi lesz a világon. Több jelenete konkrétan beivódott a retinánkba, különösen az, amelyben a szabadságharcot leverő orosz tisztek és a magyarok énekpárbajt vívnak az ebédlőasztalnál, míg végül a Kossuth-nóta győzedelmeskedik. Manapság ez már talán csupán egy jelenet egy nagyszerű filmből, de akkor az ,,éljen a magyar szabadság, éljen a haza” a mindent jelentette. Hogy akkor se adjuk fel, ha mindnyájunknak el kell menni.