„Azért nem tudod, mert nem vagy cigány” – A Háromezer számozott darab nem lesz közönségkedvenc

Talán a felvezetőből is látszik, hogy nehéz fába vágta a fejszéjét a Háromezer számozott darab rendezője, Császi Ádám (a nagy port kavart Viharsarok 2014-es filmdrámát egyébként szintén ő rendezte). A filmet április elején mutatták be, országosan megtekinthető. A történet szerint egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük valós történetét, vagyis: a nyomorukkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal, és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiákkal.

A Háromezer számozott darab a társulat szürreális utazása, amely elmossa a határt fikció, abszurd és szociografikus valóság között. Lehet-e a rassz témájáról rasszizmus nélkül beszélni? Vajon szükségszerű-e a kisebbség és a többség kölcsönös gyűlölete? 
A filmet lehetetlen elspoilerezni, hiszen bármely részletét emeljük ki, az egész nélkül nem lesz értelmezhető. Ennek ellenére itt jelezzük, hogy a következő sorokban érinteni fogjuk a film egyes jeleneteit. 

A film első 20 percében elhangzik a cikkünk címadó mondata: „Azért nem tudod, mert nem vagy cigány”. Ezt a filmben épp Horváth Kristóf Színész Bobnak szegezik, aki a történet szerint a színházi rendező, aki a roma fiatalok tragédiáit rendezi színdarabbá. Horváth Kristóf (ahogyan az életben is) félig magyar, félig roma származású. Talán nehéz belehelyezkedni az ő szemszögébe, de képzeljünk csak el egy világot, ahol két rassz egymásnak feszül, én pedig mindkettő vagyok. Egy utópisztikus világban még jól is elsülhetne, ám a 21. század Magyarországán ez szimplán annyit eszkalál, hogy sem ide, sem oda nem tartozik az ember igazán. Aztán így éli végig a gyermekkorát, valószínűsíthetően a felnőtt kora jórészét is. Majd, ahogyan Színész Bob, annak szenteli az életét, hogy hátrányos helyzetű roma fiataloknak segítsen – és elkezdi mardosni a kétely: van jogom a romák ügyéért harcolni? Valódi empátia ez bennem, vagy csak sajnálat? Megérthetem-e azt, amit a teljesen roma fiatalok átélnek? 
A filmbéli rendező egyébként nem sokat lamentál a fenti kérdéseken, bár elő-elő bukkan belőle, de a pénz és a siker a fő mozgatórugója.

A film legerősebb mondata Farkas Franciskától (Viktória, Aranyélet, Brazilok, CELLA- Letöltendő élet) hangzik el, aki Franciskát játssza (ez a valóság és fikció összemosása témakörbe esik, amit jelenleg nincs módunk kifejteni). „Sajnálsz? Hát persze, hogy sajnálsz. Akkor te jó ember vagy” – nyilván Franciska hangsúlyai nélkül nehéz visszaadni azt a temérdek jelentésréteget, amit ez az egy mondat hordoz. A „jóemberkedés” micsoda? Attól, hogy sajnálod a romákat, már kiléptél a többségi társadalom kiváltságos rasszából? Akkor mostantól kevésbé szorítod a táskád, ha a buszon leül melléd egy cigány? Nyilván nem. A hatalmas arconcsapása a filmnek, hogy attól, hogy letagadom az előítéleteimet, még bennem vannak. A másik oldalról is záporoznak egyébiránt a pofonok, például azon a ponton, hogy nem védhető minden rossz az életben a cigánysággal. 

Ez mind csupán egy apró szelete annak az óriási, grandiózus etikai és morális problématárnak, amit a film a néző elé önt másfél órában. Borzasztóan megterhelő a film lelkileg, de rettentően megéri megnézni. Mert még ezek mellett a súlyos témák mellett is sikerült könnyednek és viccesnek maradnia.