2023.05.06. 11:00
Pálfy Gusztáv minitárlata a Városházán
Pálfy Gusztáv Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész Szent István és Boldog Gizella királyné című kisplasztikáinak kiállítása nyílt meg Veszprémben, a Városháza aulájában, amivel az idei Gizella-napok is elstartolt.
Fotó: Pesthy Márton
A megjelenteket Porga Gyula polgármester köszöntötte, aki elmondta, nagy ünnepre készül a város, melyben időről időre barátokra is lelnek. Veszprémnek a művész özvegye, Pálfy Gusztávné és a néhai Pálfy Gusztáv is nagy barátja volt, hiszen nagyon szorosan kötődtek a városhoz. Kiderült, nagy örömmel fogadták Pálfy Gusztávné azon felajánlását, mely szerint a Gizella-napokra készülve egy kis kiállítással örvendeztetné meg a várost.
Pálfy Gusztávné, a szobrászművész özvegye a kiállítás kapcsán arról beszélt, Veszprémben járt általános iskolába, és amikor csak teheti, visszajár a városba, amely fontos helyet foglal el az életében, csakúgy, mint néhai férjének. Mint mondta, Pálfy Gusztáv számára a szobrászat elsősorban nem munka volt, hanem szerelem, ami munkáiban is fellelhető. Alkotásaiban ott van az élet minden rezdülése; érzelmek, az anyaság, a szerelem, a női gyönyörűség, de az öregedés és a sötétebb témák is. Művészetének lenyomatát galéria mutatja be Kecskeméten.
Pálfy Gusztáv minitárlata a Városházán
Fotók: Pesthy MártonA Munkácsy Mihály-, Katona József- és Príma díjas szobrászművész 2021-ben hunyt el.