2023.06.11. 13:00
Közösségi tervezés a kriptongyárban
Közösségi tervezés keretében gondolkodtak együtt a világ első kriptongyárában építészek, fotósok, zenei rendezvények, fotóstáborok szervezői, a New European Bauhaus program nemzetközi szakértője nemrég a Csingervölgy Nonprofit Kft. szervezésében.
A megbeszélésen sok szempontot figyelembe vettek a résztvevők
Fotó: Cernák Róbert
Varga Andrea ügyvezető elmondta, hogy a tervek szerint multikulturális élményközpontként működő épület további részeinek megújítására is kaptak támogatást. A munkálatokat még ősszel szeretnék elkezdeni. A közösségi tervezés keretében a tervező, Fonyódi Marianna és Herczeg László a helyszíni bejárás során kéri és meghallgatja azoknak a szakembereknek a véleményét, ötleteit, kéréseit, akik oda programokat szerveznek. Így biztos, hogy olyan épület alakul ki, amely a helyiek és a használók igényeinek megfelelő, a pályázatban meghatározott céllal összhangban, a rendelkezésre álló anyagi források keretén belül.
Mivel az Európa Kulturális Fővárosa programban részt vevő kulturális központban sokféle program, rendezvény helyet kap, ezért sokféle igénynek kell megfelelnie egyidejűleg. A hatalmas, többszintes épület konferenciáknak, nagyobb létszámú családi rendezvényeknek, fogadásoknak is helyet biztosíthat, ekkor a kiszolgálóhelyiségeknek a megfelelő arányban rendelkezésre kell állniuk. Ajka dinólelőhelyhez közel fekszik, így az épületbe tervezett digitális élményközpontban dinóhologramok és virtuális játékok is helyet kapnak majd, az ehhez szükséges technikai eszközöket is itt helyezik majd el.