Emlékkoszorú Nagy László tiszteletére

A minap a Pápa közeli Iszkáz szülötte, a 45 esztendeje halott Nagy László (1925–1978) háromszoros József Attila-díjas, Kossuth-díjas és Nemzetközi Botev-díjas író, költő, műfordító, grafikusművész tiszteletére vitt el, helyezett el koszorút, illetve tartott rövid, szerény főhajtást a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) emlékküldöttsége néhai pápai lakóházának helyén, a Világos utcában – az egykori Zöldfa utcában – lévő Nagy László-márványtáblánál.

Forrás: olvasó

Valamikor az emléktábla helyén állt az a kis épület, ahol a polgári és a középiskolás évek idején az özvegy nagymama szoba-konyhás otthonában a nővéreivel és az unokatestvéreivel együtt lakott az ifjú költő. Nagy László éppen 85 éve, 1938-ban kezdte meg tanulmányait Pápán, a hajdani Római Katolikus Polgári Fiúiskolában, és öt évtizede, 1973-ban jelent meg nagy jelentőségű kötete, a Versben bujdosó. Idei koszorúelhelyezésünk tisztelgés volt Nagy László 95 éve világra jött felesége, a szintén háromszoros József Attila-díjas poéta, Szécsi Margit (1928–1990) emléke előtt is.

Nagy László 1925. július 17-én Felsőiszkázon látta meg a napvilágot. Pápán 1938 és 1945 között tanult, előbb a Római Katolikus Polgári Fiúiskolában, majd a Pápai Református Kollégium Kereskedelmi Iskolájában. Ez idő alatt – a második világégés vészterhes évei alatt – anyai nagyanyjával s unokatestvéreivel lakott a Zöldfa utca – a mai Világos utca – 20. szám alatt egy udvari, kis szoba-konyhás lakásban. Pápáról aztán Budapestre került, tagja lett a Dózsa György Népi Kollégiumnak, előbb a Képzőművészeti Főiskola rajz szakos, majd a budapesti egyetem magyar irodalom-szociológia-filozófia, valamint orosz szakos hallgatója volt. 1949–52-ben ösztöndíjjal járt Bulgáriában, a bolgár népköltészettel foglalkozott. Verseiben gyermekkora élményei adták a központi témát: a parasztvilág szokásrendje, a keresztény kultúra, a természet és az ember érintetlen kapcsolata, a babonák világa, a folklór. 1953–56-ban a Kisdobos szerkesztőségi munkatársaként, 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztőjeként, majd főmunkatársaként dolgozott. Hamar kiábrándult a világháború utáni magyar időkből, az 1956-os nemzeti tragédia, a szabadságküzdelem és annak következményei mélyen megrendítették, új kötete is csak 1965-ben jelent meg. Korábbi versei idilljét a csalódottság, a humánus értékek veszélyeztetettségének kifejezése, a látomásos költészet váltotta fel. A dalformától a hosszúénekek felé mozdult el, mitológiát építve a népköltészet formanyelvével az epikus tartalomnak. Tragikus hirtelenséggel, 1978. január 30-án hunyt el Budapesten. Ágh István költő bátyja és Szécsi Margit költőnő férje volt.

Kerecsényi Zoltán ügyvivő, PVE