Minősítő fesztivál

2023.10.13. 09:00

Értékőrző virtuózok a színpadon

A Németh László, a Batsányi Néptáncegyüttes alapítója előtt tisztelgő I. Németh László néptánctalálkozó és minősítő fesztiválon hét táncegyüttes méretett meg a tapolcai Csermák József Rendezvénycsarnokban.

Tóth B. Zsuzsa

A fesztiválon szép számmal és sikerrel mérették magukat a táncegyüttesek

Forrás: szervezők

A minősítő fesztivált megnyitva Dobó Zoltán polgármester leszögezte, hogy azt a népi kultúrát, melynek része a néptánc is, a jelenlévők a mindennapokban igyekeznek a lehető legjobban elsajátítani. - Ezúttal pedig az mérettetik meg, hogy ennek a tudásnak mely szintjére jutottak – mondta a polgármester, és arra kérte a nevezőket, hogy a szakmai munka mellett helyezzenek nagy hangsúlyt a személyes kapcsolatokra, kössenek barátságokat is Tapolcán.

Az eseményen a vendéglátó Batsányi Táncegyüttesen kívül megmérette magát a Litéri Szárazág, a Litéri Zöldág, a Szilágyi Táncegyüttes, a Balatonalmádi Táncegyüttes, a Gyenes Néptáncegyüttes és a Kis-Balaton Táncegyüttes. Többek között Nyárád menti, szatmári, moldvai, tyukodi és mezőföldi táncokat láthatott a közönség és a zsűri a fesztiválon. 

A zsűriben Tombor Beáta népművész, néptáncpedagógus, örökös aranysarkantyús táncos, Kovács Norbert, Cimbi, a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület elnöke, Hahn-Kakas István néptáncpedagógus, örökös aranysarkantyús táncos bírált. Kovács Norbert úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a megméretésre váró csoportok között több volt az újra éledő közösség, ezért végül nem minősítettek, inkább jó tanácsokkal látták el a táncosokat, minden csoporttal kapcsolatban keresték a megfelelő kifejezéseket. 

- Például a duhaj, értékőrző, virtuóz, figurázó jelzők hangzottak el, azok alapján osztottunk okleveleket. Iránymutatással színesített értékelő beszélgetésen vettünk részt, de minősítéseket nem adtunk ki. Elismerés illette a házigazda együttest, amely szakmailag és szervezetileg is szépen összeszedte és felküzdötte magát mostanra. remek kisrégiós programot szervezett, sok résztvevő csoporttal és érdeklődővel, ez nagy értéket jelent. A Gyenes csoport kezdő még, de örömmel dolgozik, dicséretes a vállalása. A példaértékű jelzőt a Litéri Szárazág és a veszprémi Szilágyi Táncegyüttes érdemelte ki - mondta Cimbi. A népzenei talpalávalót ezúttal is Cseszák Zsombor és barátai biztosították.

A minősítő fesztivál keretén belül Dobó Zoltán polgármester és a találkozón részt vevő táncegyüttesek képviselői lerótták kegyeletüket Németh László sírjánál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában