Rock Palota Fesztivál

2024.06.16. 19:00

Rockerek fesztiválja a Thury-várnál

Harmincnál is több zenekar adott élő koncertet az idei Rock Palota Fesztiválon, amelyet hétvégén rendeztek meg Várpalota történelmi központjában, a Thury-várnál. A kétnapos, ingyenes rockzenei rendezvényen olyan országos hírű bandák léptek színpadra, mint a Pokolgép, a Mobilmánia vagy épp az Akela.

Szabó Péter Dániel

Várpalotai kötődésű énekessel, Bánhegyesi Richárddal a soraiban érkezett a fesztiválra, s adott emlékezetes koncertet a Pokolgép zenekar

Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

Immár ötödik alkalommal rendezte meg mára hagyománnyá érett fesztiválját a településen a Rock Palota Egyesület. Az ingyenesen látogatható program idén is több ezer érdeklődőt vonzott a Thury-várhoz, azaz ismét bebizonyosodott, hogy a közönség részéről komoly igény van egy, a rockzenét a zászlajára tűző fesztiválra Várpalotán, mondta el lapunknak a szervezők nevében Somogyi László. 

– A város önkormányzata is maximálisan mellettünk áll, az ő támogatásuknak, illetve egy pályázati sikernek köszönhetően tudjuk megrendezni 2024-ben is a fesztivált. Várpalota komoly múlttal büszkélkedhet a rockzenét illetően, jelenleg is rengeteg aktív zenekar működik a városban – tette hozzá. 

A pénteken és szombaton tartott szabadtéri rockzenei fesztiválon ennek megfelelően több várpalotai, illetve Veszprém vármegyei csapat is a húrok közé csapott. Emlékezetes koncerttel ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Gate zenekar, közismert slágerek rockzenei átirataival hódított a 6áreset, a helyi punk szcénát képviselve lépett színpadra a Végállomás és a Brigantik, a Guns N’ Roses örökbecsű dalaival aratott sikert a Dogs n’ Roses, de az Age, a Tom Stoner, a Gravity Blues Band, a Spóra vagy KisGolyó Band sem okozott csalódást a helyi keménymagnak.  

A legnagyobb tömeget természetesen az országos hírű bandák koncertje vonzotta a Thury-várhoz. Óriási hangulatot teremtett a várpalotai kötődésű énekessel, Bánhegyesi Richárddal érkező Pokolgép, megénekeltette a közönséget a Zeffer András vezette Mobilmánia, de az Akela, a Prosectura, a Nova Prospect és az Iron Maidnem is kitett magáért Várpalotán. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában