kézilabda nb I

2017.09.21. 16:39

Kőkemény ellenfél jön Füredre

Az NB I-es mezőny egyik legnehezebb ellenfelét fogadja szombaton a Balatonfüredi KSE a férfi kézilabda NB I-ben.

Horváth Gábor

Az a Tatabánya lesz a balatonfürediek vendége, amely az utóbbi években fokozatosan építkezett és igencsak megerősödött.

Aki látta a szeptember elején játszott MOL-Pick Szeged–Grundfos Tatabánya KC bajnoki mérkőzést (28-25), tudja, hogy Vladan Matic csapata kis szerencsével és nagyobb koncentrációval elhozhatta volna a pontokat a Tisza-partjáról. Azaz a Tatabánya ma már egyenrangú ellenfele a BL-csapat Szegednek.

Csoknyai Istvánék szeretnék minél jobban megnehezíteni a Tatabánya dolgát Fotó: Penovác Károly

A Balatonfüredi KSE-ét persze nem kell lesajnálni, Csoknyai István együttese remekül, két biztos sikerrel kezdte az idényt.

A nyitányon a tavalyi negyedik Budakalászt verte, a második körben, múlt héten pedig az első hazai NB I-es meccsét játszó Dabasnál bizonyult jobbnak.

– Ezren látogattak ki a dabasi sportcsarnokba, nagyszerű, felfokozott volt a hangulat. Szerencsére nagyon koncentráltan és jól kézilabdáztunk, végig a kezünkbe tartottuk a meccset – emlékezett vissza Csoknyai István.

A héten persze már nem az eredményes rajt, hanem a következő megmérettetés volt Füreden a középpontban. A BKSE mestere elmondta: a videóelemzésekben is látták, hogy a Tatabánya távolodik az élvonal középmezőnyétől és nagy léptekkel zárkózik a Szeged mellé.

– Komoly fegyvertény lenne szombati vetélytársunk legyőzése. Főleg úgy, hogy három-négy játékosunk nem tudott a héten teljese edzésmunkát végezni, őket valószínűleg utánpótláskorúak helyettesítenek majd. Nem örülök neki, hiszen lendületben vagyunk, de most ezzel kell főznünk. Egyelőre tényleg nem tudom, milyen összeállításban lépünk pályára, de az biztos, hogy mindent megteszünk a jó eredményért – fogalmazott Csoknyai István. A BKSE –Tatabánya találkozó szombaton 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget