Köztársaság Kupa

2018.09.27. 18:17

Félezer gyermek az egyetemi stadionban

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg csütörtökön a Köztársaság Kupa megyei atlétika versenyt. Az egyetemi stadionban közel ötszáz gyermek mérette meg magát különböző számokban.

Horváth Gábor

A fiatalok futó, ugró és dobószámokban mérték össze tudásukat

Fotó: Penovác Károly / Napló

Harmincnégy iskola közel ötszáz diákja érkezett a csütörtöki Köztársaság Kupára – tudtuk meg Barták Péternétől, a Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola igazgatója nyitotta meg az eseményt. – Nagy öröm, hogy ilyen sokan eljöttetek, remélem, hogy izgalmas, jó verseny áll előttünk – köszöntötte a résztvevőket Barták Péterné, aki hozzátette: intézményük négy éve rendezője a megmérettetésnek.

A Köztársaság Kupát Polgárdy Imre nyitotta meg hivatalosan. – Balesetmentes, sportszerű küzdelmet kívánok mindenkinek. Nagy köszönet azoknak, akik részt vettek a szervezésben, emellett kiemelném a résztvevő intézmények, edzők és testnevelők munkáját is – fogalmazott a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

A társrendező Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) részéről Németh Attila ügyvezető szólt néhány szót a megnyitón. – Különleges versenyről van szó, hiszen ennyi tehetséges gyerek ritkán fordul meg egyszerre a stadionban. Köszönjük az iskoláknak, illetve a tanároknak a sikeres mozgósítást.

A fiatalok futó, ugró és dobószámokban mérték össze tudásukat
Fotó: Penovác Károly / Napló

A VEDAC egy meglepetéssel is készült a kupa rajtja előtt. Németh Attila az esemény megálmodóját, az edző és testnevelő Kungl Józsefet köszöntötte ajándékkal 70. születésnapja alkalmából.

Egy díj már a versenyt megelőzően gazdára talált, a legsportosabb testnevelőnek járó kupát – legtöbb idei viadalra benevezett diákért – a Simonyi pedagógusa, Máhl Krisztián kapta meg.

A kupán – amely a legnagyobb létszámú megyei atlétika verseny – minden évben általános iskolások vetélkednek. Az indulók futó-, dobó-, és ugrószámokban mérhetik le tudásukat, felkészültségüket. Az eredményeket nemcsak egyéniben és csapatban, hanem iskolák szerint is számítják.

Az idei megmérettetésen összesítésben, a veszprémi intézmények között, a Simonyi Zsigmond iskola szerepelt a legjobban, megelőzve a Báthoryt és a Gyulaffy László iskolát. A megyei vetélkedésben Fekete-Vörösmarty (Ajka), Reguly (Zirc) és Szent István Király (Szentkirályszabadja) lett a sorrend.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!