Középpontban a gyerek

2019.06.28. 11:30

A tapolcai testnevelő rangos miniszteri kitüntetést kapott

Több évtizedes kitűnő munkájáért vehetett át nemrég miniszteri elismerő oklevelet Hanzmann László, a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola testnevelő tanára, a város diák­sport bizottságának vezetője.

Horváth Gábor

Hanzmann László Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Kásler Miklóstól, az emberi erőforrásokért felelős minisztertől vette át az elismerő oklevelet Fotó: a szervezők

Hanzmann László nem szereti a titulusokat, és az igazi sikernek sem azt tartja, ha valakit megdicsérnek, ugyanakkor a miniszteri kitüntetés bevallottam jólesett neki, megtisztelőnek érzi, hogy gondoltak rá. A tapolcai testnevelő a magyar sport napján vehetett át elismerő oklevelet Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős minisztertől és Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól.

A pedagógus több évtizede végez kitűnő munkát, és nem csak iskolájában akad dolga, rengeteg a feladata a városi és körzeti diáksportélet szervezésében, a Bozsik-program helyi koordinálásában, valamint labdarúgóedzőként is helytáll, a TIAC VSE utánpótlásában treníroz több csapatot is.

Lapunk kérdésére elmondta: munkájának alapja, hogy már a kezdetektől fogva partnerként kezeli a gyerekeket. – Kölcsönös viszony van közöttünk. Tisztelem őket és cserébe én is elvárom, hogy tiszteljenek. Alapvetően szeretni kell őket, a többi csak azután jön. Az igazság az, hogy szigorú vagyok, ezen túl viszont – normál keretek között persze – mindent megteszek értük – foglalta össze tanári filozófiáját Hanzmann László, akinek, saját bevallása szerint, mindig is a labdás játékok álltak közelebb a szívéhez a különböző sportágak közül. Korábban inkább a kézilabda, most pedig a labdarúgás van középpontban, ahogyan említettük, a pedagógus edzőként is dolgozik.

Persze a szakembernek nem csak a fiatalok adnak feladatokat, hiszen a különböző programok, versenyek, események szervezése igazán összetett, akár a Bozsik-programról, akár valamilyen diákolimpiai megmérettetésről van szó.

– Remek kollegiális viszonyban vagyok mindenkivel, akivel kapcsolatba kerülök. Ha esetleg valami probléma van, nem egymás bosszantásával vagyunk elfoglalva, hanem igyekszünk megoldást találni, hiszen a gyerekek érdekei az elsők. Azt gondolom, hogy a szülőkkel is jó a kapcsolatom, pedig nem minden helyzet egyszerű. Nagyon büszke vagyok a volt és jelenlegi tanítványaimra. Fontos és jólesik, ha olyasvalaki köszön rám, akit harminc éve tanítottam, ez egy nagyon jó visszajelzés számomra.

Hanzmann László Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Kásler Miklóstól, az emberi erőforrásokért felelős minisztertől vette át az elismerő oklevelet Fotó: a szervezők

Hanzmann László pályafutása során mindig Tapolcán vagy környékén dolgozott, kiemelte, mindenütt jól érezte magát. – Ezért nemcsak a testnevelőknek, hanem a többi kollégának is köszönettel tartozom. Nem utolsósorban a családomnak is hálás vagyok, a feleségem mindig is nagyon toleráns volt a munkámmal járó kötöttségekkel szemben.

A pedagógus megjegyezte, nagyon büszke arra, hogy munkatársaival rengeteg gyereket tanítottak meg úszni és síelni. Legyen a helyszín uszoda vagy Balaton, esetleg egy sítábor (amelyet egyébként harminc éve szervez), számára mindig is a gyerek volt az első. Újra hozzátette: egy pedagógusnak véleménye szerint nem a titulusokat, a kitüntetéséket kell szeretnie, hanem a gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!