Öt és száz kilométeres versenyt is rendeztek

2019.09.09. 14:00

Szőlőskör: az eső sem rontotta el

Több mint hétszázan neveztek a Prevital Szőlőskör elnevezésű futóversenyre, amelyen – idén először – 100 kilométert is lehetett teljesíteni. Rengetegen vágtak neki a két ultratávnak (100 és 50 km), neves, válogatott futók is rajthoz álltak.

Horváth Gábor

Alaposan ráijesztett az időjárás az idei Szőlőskör szervezőire és indulóira, vagy ha nem is okozott olyan nagy rettegést, a résztvevők dolgát azért rendesen megnehezítette. A népszerű verseny reggelén komoly zápor zúdult a környékre, de az eső végül csak a készülődést bonyolította, a futást magát nem érintette, a délelőtt 10 órás rajtra épp elállt az égi áldás.

Csak az idei királyfutam indulói nem úszták meg az ázást, a 100 kilométeres megmérettetés ugyanis hajnali öt órakor indult. Kezdjük is az ultrafutó hősökkel! A résztvevők nagy küzdelemben teljesítették a Balatonszőlős-Barnag-Vászoly- Balatonakali-Vászoly- Balatonszőlős távot, kétszer. A legjobb időt Belej Fekete Bálint (Budapest) érte el, kevesebb, mint kilenc óra (08:52:00) alatt teljesítette a távot. Szoros volt a küzdelem az aranyért, a szintén budapesti Kovács Ádám csak öt perccel (08:57:03) maradt le az első helyezett mögött.

A harmadik pozícióban egy helyi versenyző, a balatonszőlősi Kauker Ákos (10:20:14) végzett. A két kört három hölgy futotta le a következő eredményekkel: Máténé Varjú Edit (10:38:12), Nagy Hajnalka Tünde (12:00:04), Huszák Katalin (12:51:01).

A szintén ultratáv 50 kilométer több, mint száz fős mezőnyében Csécsei Zoltán végzett az élen (03:26:29), megelőzve Cziráki Istvánt (03:52:56) és Kiss Balázst (03:54:50). A hölgyeknél Maráz Zsuzsi (03:58:18), Kóródi Ágnes (03:59:17) és Szesztai-Szép Eszter (04:02:01) lett a sorrend.

Az idei Szőlőskörön is lehetett csapatban indulni, az öt fős váltók 50 kilométert teljesítettek. A népszerű megmérettetésen a Csepregi Trappolók (Ravadich Zsolt, Ambrus Ferenc, Koósz Balázs, Németh Márk, Marton Gábor) száguldottak végig a leggyorsabban, 03:40:00-es időt elérve, a második helyen a BFC Kilométerszüretelő Fiúk (Sövegjártó Etele, Fábri László, Rehák Zsolt, Rákosy Zoltán, Kurucz Balázs) végeztek (03:53:26), harmadikként pedig a Bakafiúk (Bukovinszki Zsolt, Nagy Péter, Orosz Dániel, Nagy Sándor, Patyi Mihály) zártak (04:22:08).

Ebben a kategóriában lapunk is képviseltette magát, és büszkén írhatjuk le, hogy a Napló Bényi-Virág Rita, Bényi Kálmán, Finta Péter, Szabadfi Péter, Horváth Gábor összeállítású csapata az előkelő hetedik pozíciót szerezte meg 04:46:06-os időeredménnyel.

- Mondhatjuk, hogy nagyon jól sikerült az idei verseny – reagált lapunk érdeklődősére Baranyai Máté főszervező, aki hat esztendeje álmodta meg, majd rendezte első alkalommal a Szőlőskört. Az első viadalon 26-an álltak rajthoz, az idein ugye több, mint hétszázan.

- Köszönjük a támogatóknak és a sportolóknak a részvételt, igazi ünnepé varázsolták az érintett faluk életét. Külön öröm, hogy rengeteg gyerek (két gyerekfutam is indult – a szerk.) és fiatal vett részt az eseményen, amelyen jövőre megint újítunk majd kicsit. Olyan változásokat szeretnénk, amelyek a versenyzők érdekeit szolgálják, még kényelmesebbé és jobbá teszik rendezvényünket – fogalmazott Baranyai Máté, aki kiemelte két ultrafutó világsztár, Maráz Zsuzsi és az USA-válogatott Nagy Kata részvételét a viadalon. Maráz – mint említettük – 50 kilométeren lett a hölgyek között aranyérmes, Nagy félmaratonon indult, és állt a dobogó legfelső fokára.

További összetett eredmények, maraton: 1. Szabó Judit 04:12:13, 2. Czupor Szabolcs 04:12:48, 3. Apáti Veronika 04:20:39.

Félmaraton: 1. Peyer Zoltán 01:31:15, 2. Kovács Lóránd 01:34:42, 3. Páll Szabolcs 01:35:15.

Negyedmaraton: 1. Darabos Péter 45:38, 2. Nyevrikel Lajos 46:09, 3. Geiger Norbert 46:29. A hölgyeknél győztes: Lennert Olgica 00:47:09. Különdíj: Málics Hajnalka.

Nyolcadmaraton: 1. Végh József 23:58, 2. Bartis Hajnalka 24:10, 3. Bognár Katalin 25:33.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!