komfortos kiszolgálás

2019.12.05. 21:11

Több mint 110 nevező a Mikulás-ralin

Vasárnap reggel fél 9-kor Várpalotáról startol a 23. Taxi4 Mikulás Rallye, ám a benzingőz szerelmeseinek nem kell addig várniuk, hiszen a versenyt megelőzően pénteken 11 és 16 óra között, Litér település külterületén az előzetesen jelentkező versenyzőpárosok részére tesztlehetőséget biztosítanak a rali szervezői.

Juhász-Léhi István

Óriási raliünnep várható Fotó: Krizsanyik Zoltán/Rallysport.hu

Fotó: Krizsanyik Zoltán/Rallysport.hu

- Ez egy év végi, jó értelemben vett buliverseny tét nélkül. S talán ez is adja a varázsát a résztvevők számára. Az, hogy mindenféle béklyó nélkül tudnak versenyezni – fogalmazott a Napló érdeklődésére Lakatos Róbert, a verseny főszervezője. – Sőt, olyanok is volán mögé ülhetnek, akik esetleg év közben navigálnak, de vannak, akik itt kóstolnak bele először a raliversenyzés élményébe. Talán ez az egyik legfontosabb küldetése a versenynek immár a kezdetek óta, lassan 25 esztendeje. Hiszen lehetőség van jó értelemben vett amatőröknek is részt venni rajta. Vannak olyan pilóták – nem is kevesen – , akiket itt, Veszprém környékén ért az első ralis élmény.

Óriási raliünnep várható Fotó: Krizsanyik Zoltán/Rallysport.hu

A főszervező hozzátette: természetesen a nézők számára is egy kiváló lehetőség a Mikulás-rali arra, hogy „beleszagoljanak” a rali levegőjébe, és esetleg ennek a technikai sportnak a rabjává váljanak.

- Reményeink szerint jó kis verseny van kilátásban: 114 páros nevezett, ami szép létszám – tudtuk meg Lakatos Róberttól, aki arról is beszélt, hogy ez egy nagyobb volumenű rendezvény lesz, mint a tavalyi. Most két pályán lesz öt gyorsasági szakasz. A pilótákra egy 9 kilométeres szakasz vár Várpalotánál (GY1, GY3), míg a Nagylőtéren egy 18 kilométeres gyors (GY2, Gy4, Gy5). Mindkettő könnyen megközelíthető és nagyon jól belátható.

- A jutaspusztai szakaszon lesz egy LED-fal is, amelyen a gyorsasági belső pontjairól élő kamerás felvételek mennek majd – mondta Lakatos Róbert.

Természetesen lesz büfé és mobil vécé is, ráadásul a szervezők a parkolókat 100 méterre a gyorsasági szakasztól jelölik ki, így aztán valóban komfortosnak tetszik a kiszolgálás. A verseny vasárnap reggel 8.33-kor Várpalotán rajtol, az első autó az Aréna – ahol a szervizpark is otthonra lel – céldobogóján délután negyed 3-kor gördülhet fel.

Nem árt tudni a kilátogató felnőtt nézőknek, hogy a jutaspusztai show gyorsasági hagyományosan belépő megváltása után látogatható. A gyerekek díjtalanul nézhetik a versenyt!

Taxi4 Mikulás Rallye (12. 08., vasárnap)

GY/SS 1 VÁRPALOTA / 1 08:33

GY/SS 2 Kislőtér (Jutaspuszta) / 1 09:21

Szervizpark 09:59

GY/SS 3 VÁRPALOTA / 2 11:22

GY/SS 4 Kislőtér (Jutaspuszta) / 2 12:10

Szervizpark 12:48

GY/SS 5 Kislőtér (Jutaspuszta) / 3 13:36

Aréna – Verseny CÉL 14:14

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!