esélyesként fogadják az egert

2021.02.18. 07:00

Geszti Péter segítette a VKKFT felkészülését

Az elmúlt hetek nagyszerű eredményei után bátran kijelenthetjük, hogy a férfi kézilabda NB I-es bajnokság újonca, a Veszprémi KKFT esélyesként fogadja az SBS-Eger gárdáját csütörtökön a Veszprém Arénában.

B. Virág Rita

Esélyesként fogadja a Veszprémi KKFT gárdája az Egert

Fotó: Penovác Károly/Napló

A Veszprémi KKFT számára erőltetett menetben kezdődött meg a tavasz, hiszen jelenleg heti két bajnokit kell játszania, hogy az őszi kimaradt mérkőzéseket be tudja pótolni. Másfél hét alatt három meccset tudott le, előbb kikapott a Budakalász otthonában (36-29), majd fölényesen megverte a Csurgót (27-19), később pedig az Orosházát (23-31).

Tombor Csaba, a Veszprémi KKFT vezetőedzője a legutóbbi, orosházi összecsapás után elmondta, nehéz találkozóra készültek és ez látszott is az első félidő teljesítményén. Úgy fogalmazott, az első harminc percben szenvedtek, de aztán a második játékrész első tizenöt percében sikerült eldönteniük a két pont sorsát.

Az újabb két egységgel pedig már 10 ponttal rendelkezik a VKKFT, amellyel a hetedik helyet foglalja el a tabellán. A csütörtöki bajnokin pedig az SBS-Eger látogat Veszprémbe, amely eddig négy mérkőzésen tudott nyerni, egyszer ikszelt és hat alkalommal kikapott. A megszerzett 9 ponttal az egriek jelenleg a tizenegyedik helyen állnak a táblázaton.

Esélyesként fogadja a Veszprémi KKFT gárdája az Egert Fotó: Penovác Károly/Napló

A Heves megyeiek helyezése azonban senkit ne tévesszen meg, hiszen legutóbb a Telekom Veszprémmel ikszelő Csurgót sikerült legyőzniük 27-24-re.

Érdekesség, hogy a VKKFT alakulata nemrég motivációs tréningen vett részt, amelyet az ismert zenész, szövegíró és marketing szakember, Geszti Péter tartott. A játékosok és szakvezetők mindannyian egyetértettek abban, hogy a különleges előadás jól szolgálta a mentális felkészülésüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!