2021.06.25. 09:00
Partiban voltunk a legjobbakkal – Kis Károlyt, az FC Ajka vezetőedzőjét kérdeztük az Eb-ről
Mind a két budapesti Eb-meccsünket a helyszínen tekintette meg Kis Károly, az FC Ajka vezetőedzője, aki nem győzte dicsérni a magyar labdarúgó-válogatottat és fantasztikus szurkolótáborát.
Az FC Ajka mesterének, Kis Károlynak tetszett a magyar csapat játéka, felfogása Fotó: Nagy Lajos
– Azt gondolom, nem túlzok, ha azt mondom, hogy szenzációsan szerepelt a magyar válogatott az Európa-bajnokságon – kezdte a beszélgetést Kis Károly, akit egy kis elemzésre kértünk.
– Búcsúztunk a csoportkört követően, ezzel együtt a játékosok és az edzők minden elismerést megérdemelnek. És hadd emeljem ki a szurkolókat, rengeteg mérkőzésen jártam már itthon és külföldön, de amit a Puskás Arénában tapasztaltam, ahhoz hasonlót sehol másutt nem láttam. Egészen elképesztő volt a hangulat – mondta lapunknak az ajkai futballisták mestere.

Fotó: MTI
Kis Károly kiemelte: nemzeti csapatunk rendkívül szervezetten védekezett. – A játékosok bíztak ebben a taktikában és hatalmas önbizalommal futballoztak. A válogatott minden szempontból jól volt felkészítve erre a kontinenstornára. Megmutattuk, hogy a világ legjobbjaival is partiban tudunk lenni. Tényleg, nem szabad elfelejteni, hogy ellenfeleink között számos olyan futballista volt, aki még a legjobbak szintjén is kiemelkedő tudásúnak számít.
A szakember szerint a csapat egysége és tartása mellett az is fontos volt, hogy mindig akadt kiemelkedő egyéni teljesítmény. A riválisok tudták, hogy nem szabad leírni a magyar válogatottat, és ez be is bizonyosodott.
– Nagyon bízom benne, hogy ez a szereplés egy új időszak kezdete. Bár az elmúlt években is akadtak szép eredmények, most esély nyílik rá, hogy továbbhaladjunk az úton. Remélem, hogy még feljebb tudunk zárkózni.
Kis Károly hangsúlyozta, hogy egy ország állt a nemzeti csapat mögé, megjegyezte: ez a sport ereje, amely rengeteg embert tud megmozgatni és összekovácsolni.

Fotó: Nagy Lajos
Kis Károly 2011-ben ezüstérmes lett a Paksi FC vezetőedzőjeként az NB I.-es bajnokságban.
Annak a csapatnak alapembere volt Fiola Attila, aki most az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a nemzeti csapatban. A védő a franciáknak gólt is lőtt.
– Büszke vagyok Attilára, hogy bekerült a válogatottba és ott remek teljesítményt tud nyújtani. Annak idején, még belső védőként, alapembere volt a Paksnak. Talán elsőre nem látszik rajta, de egy fizikálisan nagyon erős, agresszív játékosról van szó. Nagyon eredményes a párharcokban és mindent elmond, hogy jobb lábasként meg tudta oldani a balhátvéd pozíciót. A franciák elleni meccsen hitt benne, hogy eljut a kapuig, sokan megálltak volna abban a szituációban, ő nem tette és gólt szerzett. Nagyon örültem, gratuláltam is neki – mondta a tapasztalt edző, aki még hozzátette: futás nélkül nincs futball és boldog, hogy a válogatott bebizonyította, a magyar játékosok is képesek extra futóteljesítményt nyújtani.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben