igazságos eredmény született

2021.08.11. 20:35

Nagyon küzdöttek a fürediek a pontért

A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 2. fordulójában hazai pályán fogadta a Balatonfüredi FC az ETO Akadémia csapatát.

Juhász-Léhi István

20210811 Balatonfüred NB III bajnoki labdarúgó-mérkőzés Balatonfüredi FC (piros) - ETO Akadémia (zöld) Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

A nyári forróság ellenére szépszámú közönség előtt kezdődött az összecsapás. Az első 45 perc kiegyenlített játékot hozott: a félidő elején a hazaiak agresszíven letámadtak, de gólt egyik kínálkozó lehetőségükből sem tudtak szerezni, olykor-olykor a győriek is megiramodtak, de az ő támadásaikban kevesebb volt a veszély.

A második félidőben is jobbára a mezőnyben folyt a játék, és bár ugyan mindkét félnek sikerült helyzeteket kialakítania, a hálóőrök minden esetben a helyükön voltak. Közben a vendégek egyre inkább magukhoz ragadták a kezdeményezést, és több kecsegtető helyzetet is kialakítottak a hazai kapu előtt, azonban ekkor még kimaradtak a lehetőségeik. Egyre inkább érződött a fáradtság a hazaiakon, akik hat nap alatt már a harmadik tétmérkőzésükön léptek pályára.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a legnagyobb gólszerzési lehetőséget a hazaiak hagyták ki. A 68. percben Szabó Bence a bal oldalról tört be a győri 16-oson belülre, és 12 méterről óriási helyzetben a már verve lévő Ruisz kapusba lőtt.

A 77. percben újoncot avatott a hazai csapat, pályára lépett a mindössze 17 éves Leidl Ákos. A 82. percben aztán góllá érett a vendégcsapat mezőnyfölénye: egy bal oldali támadás végén a középen jó ütemben érkező Múcska elé került a labda, aki 18 méterről a bal alsó sarokba bombázott, 0-1. A vendéggól után minden energiáját összeszedve rákapcsolt a BFC, és nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, ami a 92. percben góllá érett: a vendég 16-oson belül a kapura törő Farkast a lövése pillanatában hátulról felrúgták. A labda mögé Szabó Bence állt, és értékesítette a jogosan megítélt büntetőt, 1-1.

Összességében elmondható, hogy egy nagy iramú mérkőzésen igazságos eredmény született, mindkét csapat kapusainak külön is kijár a gratuláció, hiszen fontos védéseket mutattak be mindketten. A jó erőkből álló és rendkívül szervezetten játszó vendégekkel szemben a hazaiak az utolsó erőtartalékaikat mozgósítva, megérdemelten mentettek pontot.

Balatonfüredi FC – ETO Akadémia 1–1 (0-0)

Balatonfüred, 250 néző. V: Muhari. BALATONFÜREDI FC: Erdélyi – Imre (Leidl, 77.), Szalai, Markó (Bene, 58.), Róth, Tetézi, Burucz, Pécseli, Bartha (Schillinger, 67.), Szabó, Tamás (Farkas, 58.). Edző: Borgulya István. ETO AKADÉMIA: Ruisz – Forgács (Márton, 46.), Kiss, Tuboly, Erdei (Katona, 86.), Vadász, Szamosi (Tamás,78.), Vincze, Múcska, Hanzli (Sipőcz, 86), Szabó. Edző: Király József.

Borgulya István: – Jó mérkőzést játszottunk az ETO fiataljaival, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekünk hat napon belül ez volt a harmadik tétmeccsünk, ami talán látszott is kívülről. Azonban a játékosaim hatalmasat küzdöttek, és úgy érzem, igazságos döntetlen született. Gratulálok a srácoknak!

Tudósított: Csákvári Marcell

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!