2021.12.06. 15:00
Sportos község: Futással köszöntötték a Mikulást Alsóörsön
Apróságok és felnőttek is rajthoz álltak Alsóörsön, a Mikulás futáson a sportcsarnoknál szombaton, amit kilencedik alkalommal szervezett meg a helybeli Gurdon Éva ötletgazda, valamint az önkormányzat.
Eggyé kovácsolta a községet a szombati futás, ahol késő őszt idéző ragyogó napsütésben, valamint kitűnő hangulatban zenés bemelegítés és Szemán János, az ismert sportember kerékpáros felvezetésével teljesítette a távot a Mikulás, illetve gyermekek és felnőttek. Az óvodás fiúkra és lányokra 400 méter várt, akikhez a nagyszülők is csatlakoztak szép számban. Az alsó tagozatos kisdiákok 800, a felsősök pedig 1500 métert futottak le nagyon ügyesen és gyorsan, aztán sokan vállalkoztak a 4700 méteres Mikulás kör teljesítésére is.
A futással mindenki nyert, mert a friss, balatoni levegőn mozgott, sportolt, így sokat tett az egészségéért. Mikulás alkalmából ajándékot is kaptak a résztvevők, a legkisebbek az önkormányzattól külön ünnepi édességet is. A szervezők forró teával, forralt borral és pogácsával kínálták az embereket, akiket a hangulatosan feldíszített, elektromos Mikulás járat szállított a községben. A különleges járgányt az önkormányzat a helyi turisztikai egyesületnek vásárolta, és a nyári szezonban strandjáratként működik. Ezzel a járattal a hét első napjaiban az óvodához és az iskolához szállítják el az önkormányzat Mikulás csomagjait.
Hebling Zsolt polgármester, aki ezúttal sportsérülése miatt nem tudott rajthoz állni, azt mondta az alsóörsi advent kedves, színes és hagyományos eseménye a Mikulás futás, mely kitűnő közösségformáló esemény is egyben. A futásnál a főszervezőkön kívül ugyanis sokan abban segítenek, amiben csak tudnak. Minden évben egyre többen jelentkeznek a vidám, sportos programra, de ezúttal a koronavírus járvány miatt korlátozták a létszámot, így idén 200-an futották le a távokat. A résztvevők, ahogy máskor is jellemző, nem csak helyből, hanem más településekről is érkeztek Alsóörsre. Korábban a szervezők kiegészítő programokkal is színesítették a futást, de idén semmit nem vittek be az épületekbe, a szabadban rendeztek meg mindent. Az izgalmas, téli futásra az Endrődi Sándor Református Iskolában és a Napraforgó Óvodában lehetett jelentkezni, és az engedélyezett létszám hamar összeállt.
Futással köszöntötték a Mikulást Alsóörsön
Fotók: Balogh Ákos/Napló