Labdarúgó NB III

2022.02.18. 19:54

Vasárnap délelőtti feladat vár a VLS Veszprémre

Kissé szokatlan időpontban, vasárnap dél­előtt 11 órakor mérkőzik meg a Puskás Akadémia II-vel a Practical VLS Veszprém a labdarúgó NB III 22. fordulójában.

B. Virág Rita

Nehéz meccs vár a veszprémi csapatra

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Az elmúlt héten, a tavaszi nyitányon a Bicskei TC-vel döntetlenre végzett a Veszprém (1-1). Bár Major góljával már nagyon korán, a 9. percben vezetéshez jutott a bakonyi együttes, végül a vendégek a 61. percben egalizáltak. Ezt követően Major előtt még adódott egy nagy lehetőség, amit nem sikerült gólra váltani, ezért a VLS-nek be kellett érnie egy ponttal. 

A tabellán nem változott semmi: Pető Tamás tanítványai maradtak a harmadik helyen, három ponttal lemaradva a Credobus Mosonmagyaróvár (51) és kettővel a BVSC-Zugló (50) mögött. 

Vasárnap a 12. helyezett Puskás Akadémia II otthonában lépnek pályára a veszprémiek. Ősszel a VLS 2-1-es eredményt könyvelhetett el hazai pályán, és most is a győzelem lehet a céljuk az eddig hat sikert, kilenc döntetlent és hat vereséget felmutató akadé­misták ellen. 

Pető Tamásék helyzetét nehezíti, hogy az csak közvetlenül a találkozó előtt derül ki, hogy visszajátszik-e valaki az NB I-es alakulatból a fiata­lokhoz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!