Labdarúgó NB III

2022.03.19. 07:00

A Veszprém Gyirmóton játszik, a Pápa a listavezetőt fogadja

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában, vasárnap felsőházi rangadót rendeznek, melyen az ötödik helyezett Perutz FC a csoport élén álló BVSC-t látja vendégül. A harmadik VLS Veszprém a középcsapat Gyirmót FC Győr II. otthonába látogat a játéknapon.

B. Virág Rita, Napló-információ

A Perutz FC a listavezetőt látja holnap vendégül

Forrás: Penovác Károly/Napló

Bár a pápai alakulat nem kezdte jól a Kaposvár elleni, múlt heti bajnokiját, a nyolcadik percben kapott gólra még az első félidőben tudott válaszolni, sőt, szünet után egy rögzített szituációt követően a három pontot érő találatot is meg tudta szerezni. Mindezt úgy, hogy Weitner Ádám vezetőedző több meghatározó játékosára sem számíthatott. 
– Nehéz mérkőzés volt, az első félidőben nem tudtuk azt nyújtani, amit szerettünk volna – tekintett vissza Weitner Ádám. – A pálya talaja nem kedvezett a játékunknak, rosszul is kezdtünk, már a nyolcadik percben hátrányba kerültünk. A félidőben annak ellenére mérges voltam, hogy kiegyenlítettünk, kevés volt a vállalkozókedv a labdával, sokat reklamáltak a védőim, ami eddig nem volt jellemző rájuk. A második félidőre változtattunk, majd a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Ezt óriási fegyverténynek tartom, mivel sokan hiányoztak, és egy olyan csapatot vertünk meg, amely még nem kapott ki idén. 
A BVSC az előző fordulóban kiütéses győzelmet aratott hazai pályán a Sopron ellen, 5-0-ra nyertek a zuglóiak, és mivel legfőbb riválisuk, a Mosonmagyaróvár ikszelt Veszprémben, így ezzel a sikerrel visszavették a vezetést a Nyugati csoportban. 
– Sokat fejlődött a BVSC az őszhöz képest, az egyik legjobb csapat az NB III.-ban, megérdemelten vannak versenyben a bajnoki címért – méltatta az ellenfelet Weitner Ádám. 
– Külön kiemelném a Frőhlich–Kokenszky párost, mely a legjobb csatárduó az NB III.-ban, rájuk nagy figyelmet kell fordítanunk, bízom benne, hogy fiatal játékosaim fel tudnak nőni a feladathoz. Megteszünk mindent, hogy megnehezítsük a dolgukat, rajtuk plusz tét nincsen. 
A pápaiaknál Hanzl Máté eltiltott, Szigeti Ákos és Jurik Patrik pedig betegséggel küzd. A derbi vasárnap 16 órakor kezdődik. 
A VLS Veszprém az előző fordulóban 0-0-s döntetlent ért el a Credobus Mosonmagyaróvár ellen. Pető Tamás vezetőedző úgy fogalmazott, amit lehetett, kihoztak a találkozóból. 
– A védekezésünk kifejezetten rendben volt, hiszen ellenfelünk még helyzetig sem jutott. Végig uraltuk a mérkőzést. Némi hiányérzetem a támadójátékunk miatt lehet. Major korai cseréje, sérülés miatt, sajnos nagyban befolyásolta az eredményt, mert a támadóink nem képviseltek olyan minőséget, amelyre szükség lett volna – összegzett a tréner. 
Vasárnap a Gyirmót II. otthonában lép pályára a Veszprém, a 26. forduló összecsapása 11 órakor kezdődik. A Veszprém jelenleg a tabella harmadik helyén áll 56 ponttal, míg a Gyirmót csak a tizedik 33 ponttal. 
– Sajnos a komplett támadósorunk kiesett, Major húzódás miatt hetekre kidőlt, Gálfi és Molnár pedig betegség miatt marad távol. Most a védőinken a sor, megmutathatják, milyen gólérzékenyek. A foghíjas keret ellenére szeretném, ha nem üres kézzel térnénk haza – hangsúlyozta a szakvezető. 
Pető Tamás megjegyezte még, mindenképpen számítani kell visszajátszókra a Gyir­mótnál, hiszen az NB I.-es együttes szombaton lép pályára, azonban számára ez csak másodlagos kérdés. A saját játékukra összpontosít, és ezt kéri a tanítványaitól is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!